Kalendárium: A teátrum performance Hrabalról zárt körben

A január 30-i adás tartalmából.
 

– Vendégünk Hrabal címmel lesz előadás csütörtökön a fővárosi 3. kerületi Térszínházban. A teátrum performance Hrabalról zárt körben – mottóval adja elő a darabot. De Weöres Sándor művének nyomán, A holdbéli csónakos elnevezésű kalandos játékot is műsorra tűzik, és családi hétvégét is rendeznek most február 4-én és 5-én.

– Nemrég mutatták be a fővárosi Turay Ida Színházban Topolcsányi Laura – Berkes Gábor Bubamara című előadását. A két felvonásos zenés játék egy Józsefvárosi West side story, szívszorító szerelmi történet, amelyet mindkét család ellenez. Sára Bubamarát a cigánylányt Szőke Laura alakítja.

– Két tavalyi éves kulturális eseményre is büszke a Veszprém vármegyei Balatonkenese. Nagy sikerrel rendezték meg ősszel a Város napját, és jól sikerült a Mindenki karácsonya című jótékonysági rendezvényük is. Utóbbi több évtizede ismétlődik, ám pár éve már új köntösben jelentkezik. A karitatív akció bevételét a településen élő idősen gyógyszerkeretére fordították. Kulturális visszatekintés következik a tavalyi évre

– A Fejér vármegyei Enyingen lakók főképp azért szeretik a városukat, mert szinte minden kulturális lehetőség jelen van. Ám nem utolsó a település zöld város jellege, számos vállalkozása, kastélya, hatalmas, bazilika méretű temploma, és a már említett színes kulturális élete is. Nemes Diána a helyi Vas Gereben Művelődési Ház intézményvezetője

Hírek:

– MüPart Classic koncertek címmel látható ma este műsor este fél 10 után az M5 kulturális csatornán. Ezúttal a magyarországi régi-zenei élet emblematikus előadója, Vashegyi György karmesteri működéséhez kapcsolódva láthatnak egy koncertfilmet. Vashegyi György együtteseivel, az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal Mozart örök becsű Requiemje és két motettája mellett két magyar vonatkozású mű jelenkori bemutatójának lehetünk tanúi. A budapesti Országos Széchényi Könyvtár archívumában őrzött Esterházy-gyűjtemény kézírásos kottaanyagában rejtőzött Johann Georg Albrechtsberger és Gregor Joseph Werner műve is, ebből készült a modern kottakiadás. Mindkét komponista Joseph Haydn kortársa volt

– A hétvégén nyílt meg Budapesten a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában A napkirályok születése: A westcar papirusz története című kiállítás. A rendezvényen a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság Ókori Egyiptomi Bizottságának óegyiptomi diákpályázata mutatkozik be. A téma ezúttal a Westcar papirusz története volt a 4. dinasztia, Kr. e. 2551- 2528 idejéből, amely A mágusok Khufu király udvarában címen is ismerős. A tárlat február 5-ig látogatható Budapest V. kerületi nagybetűs Belvárosában, a Deák Ferenc utca 17-ben.

Kalendárium – Kossuth Rádió – január 30., hétfő 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább