Szellemi tulajdonjog körüli változások
A Pál utcai fiúk című regény szabadon felhasználhatóvá válik, ez persze nem azt jelenti, hogy bárki visszaélhet az eredeti szerző művével. Ám nem csak Molnár Ferenc, más művészek is érintettek műveik kapcsán. Idén a Petőfi bicentenárium alatt a költő sok műve megjelenik ilyen vagy olyan formában, feldolgozásban. Megnézzük, mi változott a szellemi tulajdon jogok területén.
Napszemüveg és fényvédő télen is fontos
Síszezon alatt és a téli túrák alkalmával is fontos számolni a Nappal! A felszerelések között jó ha van napszemüveg és fényvédő is, mert az UV sugarak nem alszanak téli álmot. Ha pedig havas a táj akkor még inkább visszaveri a föld a napsugarat.
Jogi rovat – szabadság/ gyermek után járó plusz napok/ betegszabadság
Új év, új számítás. Mármint, ami a szabadnapokat illeti a munkahelyen. Kinek mennyi szabadnapja lehet? Mennyit hozott át előző évről? Mennyire szólhat bele a munkáltató, mikor és mennyit vehet ki, valamint azt milyen feltételekkel.
Történelem ne csak egy információ legyen a gyerekeknek
Télen egymást követik az emléknapok. A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja például január 19-e volt. A holokauszt nemzetközi emléknapja január 27-e, vagyis most péntek. A mai gyermekeknek azonban nem csak egy tény kell, hogy legyen a történelem, hanem szükséges az is, hogy megértsék, miért emlékeznek meg ezekről az eseményekről.
Napközben – Kossuth Rádió – január 25., szerda 9:05
Szerkesztő: Bartha Bernadett
Műsorvezető: Bak Anita
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.