Hajnal-táj: A 2023-27-es időszak számtalan lehetőséget jelent majd a magyar mezőgazdaság számára

A január 20-i adás tartalmából.
 

– Pénteki műsorunkban foglalkozunk azzal, hogy a 2023-27-es időszak számtalan lehetőséget jelent majd a magyar mezőgazdaság számára, a megközelítőleg 15 milliárd eurós, azaz több mint 5000 milliárd forint keretösszegű alap áll az ország rendelkezésére. Elmondjuk, hogy lajstromba veszik az öreg fákat Zalában, megszólaltatjuk a hazai természetfilmes nemzedék egyre ismertebb alkotóját és arról is szólunk, hogy jelenleg veszteséget termel a magyar nyúlágazat. Az energiaválság és az orosz-ukrán háború megemelte a költségeket, és ezzel együtt visszaesett a kereslet.

– Hangtár – A nyest viselkedése lakott területen.

– Nagy Margit – Folyamatos a kormorángyérítés a Tisza mentén. A kárókatona egy védett madár, mely nagy pusztítást tud végezni a halállományban, nehéz az egyensúlyt megtalálni, mikor gyéríthető és milyen mértékben az eredetileg Észak-Európából származó vízimadár.

– Horgásztavat, fásítást terveznek Egerfarmoson. Mindezt úgy, hogy a települést kettészelő agyaggödör-rendszer vízelvezetését megoldanák, majd csónakázó és horgásztavat alakítanának ki belőle, így a mélyebben fekvő ingatlanokat már nem öntené el a talajvíz. Ennek helyreállítására 200 millió forintot nyert a település.

– Tavaly elérte a 800 ezret a regisztrált horgászok száma Magyarországon, ez azt jelenti, hogy ez a legnagyobb hazai civil szervezet. A Magyar Országos Horgászszövetség ettől az évtől jelentősen megemelte az engedélyek árát. Mivel január a felkészülés ideje a horgászok körében, és ezek a napok az engedélyek kiváltásával telnek, így most még nem lehet tudni, hogy 2023-ban hányan váltanak majd horgászjegyet. A MOHOSZ tagszervezetei jelenleg azon dolgoznak, hogy zökkenőmentesen induljon az év a horgászok számára, így van ez Hajdú-Biharban is.

– Bartha Bernadett – Várhatóan márciusban láthatja a közönség a Volt egyszer egy vadvízország című filmet. A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége támogatásával készült alkotás előzeteséből is már sejthető a probléma, amiről szól majd az a látványos képeket bemutató alkotás. A halkutató, természetfilmes Szendőfi Balázst, a Volt egyszer egy vadvízország készítőjét kérdeztük..

– Pénteki adásunkban a sejtburjánzásról, a növények daganatos betegségeiről szólunk. A kiváltó okok között lehetnek kórokozók is, hiszen például a vírusok és a baktériumok is előidézhetik, de lehetnek a növényi sejtburjánzásnak élettani okai is: a növényi sebszövet képződés (kallusz, sebhegesztés, szövetpótlás). A faiskolai szemzések, oltások forradásai is, első fázisában, sebhegedésnek tekinthetőek.

– Öreg fákat keresnek és rendezik őket egy adatbázisba a Nyugat-Zalai Tájegységben. Az erdőkben, legelőkön, települések belterületén, és zártkertekben lévő idős, nagy méreteket elért faegyedeket dokumentálnak, a munka akár arra is szolgálhat, hogy felhívják a figyelmet e fák védelmére.

– Új szak indul a MATE-n. Agrárdiplomáciai menedzserképzést indít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem februártól keresztféléves formában. A nemzetközi agrárkereskedelmi együttműködések alapja az egyetem szerint az aktív diplomácia és az agrárium megfelelő szakmai képviselete. Ehhez kívánnak szakembereket képezni a jövőben.

– Csaknem 2000-en vettek részt az Agroinform.hu által szervezett Közös Agrárpolitikát bemutató online konferencián. A 2023-27-es időszak rengeteg lehetőséget jelent majd, a megközelítőleg 15 milliárd eurós, azaz több mint 5000 milliárd forint keretösszegű alaphoz. A tanácskozáson többek között elmondták, hogy megfelelő felkészülés szükséges a szaktanácsadók, a szakmai szervezetek és a gazdák részéről is a források lehívásához.

– Jelenleg veszteséget termel a magyar nyúlágazat. Az energiaválság és az orosz-ukrán háború megemelte a költségeket, és ezzel együtt visszaesett a kereslet. Magyarország Európa egyik legnagyobb nyúlhúsexportőre: a termelés 95 százalékát külföldön értékesítjük. A nemzetközi piac átrendeződőben van, így nem mindegy, hogy a magyar nyúlágazat meg tudja–e tartani pozícióját Európában.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – január 20., péntek 5:00

Műsorvezető: Juhász Zsolt
Szerkesztő: Gyarmati Péter

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább