Kalendárium: Jó évnek tartja a tavalyit a Nők a Balatonért Egyesület

A január 18-i adás tartalmából.
 

– Budapesten tartottak nemrég tájékoztatót a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programról. A Ragyogj című nyitóünnep ezen a hétvégén a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva lesz, amit a Kossuth rádió is élőben közvetít. Szombaton egy látványos megnyitó show keretében a különleges, nagyszabású produkció mellett egész nap, sőt egész hétvégén kísérőprogramok várják a Veszprémbe és környékére látogatókat.

– Pár napja mutatták be a Zalaegerszegi Hevesi Sándor színházban a Volt egy seregünk… című oratóriumos művet. A darabot Nemeskürty István művéből Moravetz Levente írta, zeneszerző: Bozó László. 1943. január 12-én hajnalban a mínusz 30 fokos hidegben a szovjet Vörös Hadsereg túlereje áttörte a Második Magyar Hadsereg hadállásait, amelynek vezetése az elsők között küldte erre a frontvonalra a zalai hadosztályokat, s akik közülük túlélték a kegyetlen harcokat az utolsók között jutottak haza. Az előadás főhajtás az áldozatok előtt.

– A tervek szerint megépítik a világ legnagyobb székelykapuját a Győr-Moson-Sopron vármegyei Sokorópátkán. A dombvidék lakói nem feledve a Kárpát-hazánkban élőket egy olyan kapu felállítását tűzték ki célul, amely az egész Magyar Nemzet összetartozását fejezi ki.

– Jó évnek tartja a tavalyit a Nők a Balatonért Egyesület, mivel a covid után már végre lehetett szabadon programokat szervezni. Kiemelkednek a gasztro és kulturális rendezvények mellett a zöldfesztiválok, – ilyen például a nemesvitai – , amelyek egyre népszerűbbek. A Balatonért tevékenykedő civil szervezet szerint télen is lehet bőven programokat szervezni, és ezt szorgalmazták tavaly is. Fontos az is, hogy idén 28 éves nagy múltú, önkéntes alapon működő egyesület. Visszatekintés, évértékelés

– Hegedűs Endre zongoraművész koncertezik január 18-án este zenész társaival a Zeneakadémián a Ferences jótékonysági estek sorozat keretében.

– Január 19-én este fél 7-kor különleges koncertet tartanak Budapesten az Olasz Kultúrintézetben. Scipione Sangiovanni zenei programja után az előadás középpontja Ferruccio Busoninak az a zongorára írt átdolgozása, melynek alapjául Johann Sebastian Bach D-moll toccata és fúga című, eredetileg orgonára írt szerzeménye szolgált. Az esten fellépő Scipione Sangiovanni nemzedékének egyik olyan zongoraművésze, akinek a legtöbb elismerést sikerült elérnie.

Kalendárium – Kossuth Rádió – január 18., szerda 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Olvasson tovább