Kalendárium: A Győzelem

A január 13-i adás tartalmából.
 

– Holnap nyílik/hamarosan családi nappal egybekötve nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeum új, állandó kiállítása. A sablonokból való kitörés, a Petőfi-kultusz újraértelmezése a célja a megújult állandó tárlatnak, amely a költő életművének olyan pontjait ragadja meg, mely a 21. századi emberhez szólnak, és reflektálnak a fiatalokat foglalkoztató kérdésekre is. Magyarországon 1909 óta mindig állt olyan kiállítás, amely Petőfi alakját, a köré font kultuszt idézte.
– A veszprémi Művészetek Háza már a közelgő Európa Kulturális Fővárosa rendezvények megnyitójára készül, számos programmal hétfőtől a következő héten. Hétfőn irodalmi programmal kezdenek, majd 17-én kedden nyílik a Tegulárium új tárlata, amit a Balaton retró kiállítás követ még aznap, szerdán új kiállítás lesz, csütörtökön pedig GlassFókusz címmel kezdődik egy friss tárlat. Természetesen a 21-22-i EKF megnyitó hétvége előtti pénteken a Vass László Gyűjteményben női alkotókat mutatnak be. Idén közel félszáz rendezvénnyel, 120 művészetpedagógiai foglalkozással, előadással, tárlatvezetéssel, 20 workshoppal, 7 könyv kiadásával és katalógusok megjelenésével jelentkezik a Művészetek Háza. Az EKF-fel kapcsolatban megnyílik majd a Fixir Médialabor is, valamint az S-stúdió közösségi tér is.
– Negyven éve, hogy megalakult Népművészeti Egyesületek Szövetsége, hazánk jelenleg egyetlen és legnagyobb népi kézművességet támogató civil szervezete. A negyven éve, 18 megyei és egy budapesti egyesülettel létrejött, akkor 1550 fős szervezet mára már közel 5000 fős tagsággal rendelkezik, valamint 64 népművészeti egyesületet tömörít Kárpát-medence szerte. Idén a fő feladat, hogy meg tudják szólítani a fiatalokat, ez a szervezet fő célkitűzése 2023-ban.
– Erős keresztény alapokon nyugvó filozófiai kisregénnyel jelentkezett nemrég karácsony előtt Ungváry Zsolt író. A Győzelem című kötet egyben kalandregénynek is felfogható, és számtalan elmélettel és szimbólummal beszél Istenről és az életről. Ahogyan minden élet forrása a Nap, ugyanúgy az Isten is, amiről a nyugati világ gyakran nagyképű gondolkodói azt hirdetik, hogy ehhez is jobban értenek, ezt az összefüggést is jobban tudják, mint mások.

Hírek:
– A Bartók Konzervatórium együttesei koncerteznek ma este fél 8-kor e Zeneakadémia Nagytermében. Közreműködik a Konzi Vegyeskara, vezényel: Györffy Márta Katalin, a Koncert-fúvószenekar, vezényel: Kiss Zoltán, és a csapat Szimfonikus Zenekara, vezényel: Dobszay-Meskó Ilona. Elhangzik majd többi között Járdányi: Föltámadott a tenger, Csemiczky Miklós: Est. Farkas Ferenc: Alkony, Zoltán: Petőfi-dalok, Orff: Carmina Burana – O Fortuna, Csajkovszkij: Ünnepi induló

-Január 16-án hétfőn este 6-kor Jótékonysági Musical Gálát szervez a Veszprémi Petőfi Színház Szakonyi Nimród gyógyulásának segítésére. A teátrum arra kéri az érdeklődőket, hogy tartsanak velük, segítsenek együtt, miközben együtt töltődnek a színház gyógyító, feltöltő erejével. Az előadás jegyköteles, azonban annak összegét egy erre elkészített, a Jegyirodába és az előcsarnokba kihelyezett ládába tudják bedobni a látogatók. A minimum összeg 3000 Ft, azonban ennél többet is be lehet helyezni a gyűjtőládába. Az előadáson Nimród és családja is ott lesz, így az este összegyűlt összeget már aznap át tudják adni nekik a Petőfi Színház illetékesei.

Kalendárium – Kossuth Rádió – január 13., péntek 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább