– Ukrajnában kétmillió hektár szemes kukorica termését nem sikerült betakarítani. A kieső termés nagyon fog hiányozni az ukrán és a nemzetközi piacról. A lemaradásról, amely több tényező együttes hatására vezethető vissza, illetve a kárpátaljai mezőgazdasági helyzetről Iváncsik Attila Molnár Ádám szaktanácsadót, az Ung-vidék falugazdászát kérdezte…
– Magyarországon 30 százalékkal nagyobb az idén a gabona vetésterülete, a gabona iránti megnövekedett kereslet miatt ugyanis többen fogtak gabonatermesztésbe. Az ígéretes haszon mellett azonban van miért aggódniuk a gazdáknak, hiszen a szántóföldi növények is igényelnék a hideget. Nagy Margit Cseuz Lászlótól, a szegedi Gabonakutató Intézet nemesítőjét kérdezte, hogy az enyhe telet megsínyli -e a már földben lévő őszi vetésű gabona…
– “Személet változtatásra van szükség az agráriumban” – még ősszel beszélt a Hajnal-tájnak adott interjújában Nagy István agrárminiszter arról, hogy ideje olyan új módszereket alkalmazni, amelyek segítenek megőrizni az ország területére beérkező vizeket. Az idén januártól kezdődő új közös agrárpolitika is a fenntarthatóbb gazdálkodási módszerekre helyezi a hangsúlyt, ahogy a támogatási rendszer is…
– Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium néven új kutató-fejlesztő munkacsoport kezdte meg működését a veszprémi Pannon Egyetem vezetésével. Az Európai Uniós támogatással létrejött szervezet és projekt 8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz program keretében. A cél a folyó és álló vizek, valamint a felszín alatti vizek felmérése, vizsgálata, felhasználhatóságuk tanulmányozása. A munkacsoport azt ígéri, eredményeiket folyamatosan megosztják majd…
– Hódmezővásárhelyen földadóval sújtják a gazdákat, és más települések is ugyanezt tervezik. Mindezzel a magyar gazdákat sarcolják meg, ráadásul az évszázad legsúlyosabb aszályát követően. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a leghatározottabban elutasítja a földadó kivetését…
-Mézes receptek következnek, amelyek elkészítésénél minden érték megmarad és tartósítószert sem kell használnunk. A fekete reteknek például most tart még a szezonja, és nemcsak a gyomorban fejti ki áldásos hatását, hanem felső légúti panaszokat is gyógyít…
– Nemcsak munkát, hanem egy összetartó közösséget is kapnak azok, akik szociális foglalkoztatás keretében dolgoznak a kötcsei Evangélikus és Közösségi Alkotóházban. A résztvevők kosarat fonnak, szőtteseket és kerámiákat is készítenek. A munkalehetőséggel nemcsak a helyiek, hanem a környékbeliek is élhetnek…
– Országosan is egyedülálló kezdeményezést indított a Baranya megyei önkormányzat: energiapontot hoztak létre pécsi egyetemi szakember vezetésével, hogy gyors és hatékony energiamegtakarítási tanácsokat adjanak a megye településeinek. Megkérdezték, hogy háromszáz baranyai települést miként érint a válság, majd a beérkezett válaszok alapján dolgozták ki javaslataikat, illetve osztják meg a következő hetekben rendezett fórumokon a másutt is alkalmazható jó ötleteket…
– Kamerákkal veszik fel a harcot az illegális szemetelőkkel szemben Ostoroson. A heves vármegyei településen évek óta küzdenek a külterületi utakon lerakott háztartási és veszélyes hulladék ellen. Ráadásul az elszállításuk sokba is kerül…
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – január 11., szerda 5:00
Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.