A Hajnal-Táj műsorában sokszor sokszor nyilatkozott már D. Pete István Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei állattenyésztő, a szarvasmarhatartás éppen aktuális feladatairól vagy a gondokról. Csakhogy a gazda nemcsak állattartással foglalkozik, de támogatja a jótékonysági szervezetek munkáját is, pedig az idei év neki sem volt könnyű. Beregsurány az orosz-ukrán háború kitörésének pillanatától fontos szerepet játszik, odaérkeznek a menekültek, odaérkeznek a segélyszervezetek adományai, onnan indítják a rakományokat. D. Pete István, állattenyésztő bázisán egy hatalmas csarnokot biztosít az adományok tárolására.
Ünnep idején különösen fontossá válik az összetartozás, az egymásra figyelés. Berentén ebben a Borsod-Abaúj Zemplén megyei faluban, egész évben nagy szerepet játszanak a helyi közösségek, amelyek a többi között a helyi hagyományokat is őrzik. Az idén 700 éves Berentét Magyarország egyik leggazdagabb települései között tartják számon. A község egykor Kazincbarcikához tartozott. Ma már több mint 20 éve önálló és a gyár iparűzési adóbevételeinek jelentős részét kulturális célokra, a helyi közösségek életben tartására segítésére fordítja. Működik itt dalkör sakk, zumba, és számos más csoport.
Évzáró ülést tartottak a Komárom-Esztergom megyei horgászok, ahol beszámoltak 2022 rendezvényeiről, ismertették a leggyakoribb szabálysértéseket, és elfogadták azt tervet, mely szerint jövőre a Tata melletti Réti 8-as tóban halakat nevelnek, amelyeket később a szövetség kezelésében lévő vizekbe telepítenek.
A horgászidény a legtöbb pecás számára már rég befejeződött, most csak a hideget jól bírók merészkednek ki a vízpartra. A horgászok többsége idejekorán bebiztosította a család számára a szent estére szánt halat.
Madárvilág néven ökocentrumot hoztak létre Letenye és Csáktornya közös, határon átnyúló uniós programja keretében, ahol a helyiek – gyereke és felnőttek – ismerkedhetnek a Mura és a Kerka térségének madárvilágával, természeti környezetével.
Karácson előtt egy nappal az egyik legfontosabb kérdés: mi kerüljön az ünnepi asztalra. A hal az egyik legfontosabb fogás a menüben. Kifejezetten nehéz évet zárnak a halgazdaságok, a tavak negyedét egyáltalán nem tudták feltölteni vízzel. A forró nyár mellett a magas takarmányárak is nehezítették az idei termelési évet. Bár országos halhiány alakult ki év közben, de most van elég élő-, és feldolgozott hal a boltokban, mindenkinek jut belőle.
December a disznóvágások ideje, bár… egyre kevesebb embernek van helye,. ideje, lehetősége , hogy egy teljes disznót megvegyen és hagyományos módon fel is dolgozza. Ezt a piaci rést használták ki azok a kistermelők, akik többnyire jó minőségű termékekkel, házias ízekkel törtek be a piacra. Hurkák, kolbászok , csülkök kelletik magukat a szegedi Mars-téri piacon.
Biztonságos a hazai krumpli – derült ki a Nébih szupermenta programjának vizsgálatából. A leellenőrzött 27, kereskedelemben kapható burgonya közül mindegyik átment a hatósági teszten.
Az idei Év bejglije versenyen 3 kategóriában mérhették össze tudásukat a versenyzők. A hagyományos mákos kategóriában egy szegedi cukrászat nyert. A legjobb ínyenc egy balatongyöröki cukrászat műve a Mennyei ajándék lett, ami fűszeres, pekándiós-karamellizált almás bejgli. Az ország legízletesebb diós bejglije pedig egy kesztölci cukrászdában készült. De mi a titka az Év diós bejglijének?
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – december 23., péntek 5:00
Szerkesztő: Gergácz Anikó
Műsorvezető: Gécsek-Tóth Enikő
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.