Kalendárium: Az év végéig meghosszabbították Törőcsik Mari színpadi alakításait bemutató fotóikiállítást

A december 14-i adás tartalmából.
 

– A nagy siker miatt az év végéig meghosszabbították a debreceni Csokonai Fórumban a tavaly elhunyt színészlegenda, Törőcsik Mari színpadi alakításait bemutató fotóikiállítást. Az ingyenes tárlatvezetésekkel „Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom” című rendezvény a budapesti Nemzeti Színházból érkezett még Debrecenbe. Itt mondjuk el, hogy a közmédia Jónak lenni jó karitatív kampányában felajánljuk Törőcsik Mari ránk hagyományozott botját. A művésznő még a korábbi akciónk során hagyta ránk a botot, amelynek részleteiről a jótékonysági kezdeményezésünk honlapján olvashatnak.

– 2018-ban adták át először Veszprémben a Hangvilla-díjat, akkor a neves kulturális intézmény ötödik születésnapja alkalmából, pár napja pedig már sokadszorra tartották meg a rendezvényt. A hipermodern épület eleve különleges, és jó hír, hogy egyre nagyobb az igény a minőségi zenére. A kitüntetettek, ahogyan ez minden évben lenni szokott, januárban koncertet is adnak majd.

– Mint minden évben, idén is adventi készülődésbe kezdett a magyar tengernél a Nők a Balatonért Egyesület. Jó példa többi között Zamárdi és Badacsonytomaj az ott ilyenkor is koncertező NABE énekkarral, Balatonakarattya, vagy éppen Nemesvita, itt is mindenhol a civil szervezet képviselői segítenek a település feldíszítésében. Mindez természetesen önkéntes összefogással, ami nagyban hozzájárul az ünnep szellemléhez.

Hírek:

– S ha már a Jónak lenni jó akcióról volt az előbb szó, rendkívüli felajánlás érkezett Andrea Bocelli világhírű olasz operaénekestől is, aki egy kedves levelet is küldött a közmédiának.

– Ismét várja a zenészek jelentkezését A Dal! A Duna élő show-ja jövőre is a nézőkkel együtt keresi az ország legjobb előadását, és a közönségkedvenc produkció elnyeri „Az Év Dala 2023” címet. Hazánk egyedülálló zenei versenyére január 13-ig lehet jelentkezni. A győztes szám előadója „Az Év Dala 2023” cím, illetve a Petőfi Zenei Díj elismerés mellett tízmillió forintot kap zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét versenyző szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. Pályázni egy legfeljebb háromperces magyar nyelvű előadással lehet, amely még nem, vagy legkorábban 2022. augusztus 20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre, illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében. A jelentkezés és a pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Kalendárium – Kossuth Rádió – december 14., szerda 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Törőcsik Mari

Videó ajánló

Olvasson tovább