Az utóbbi években nálunk is tarol a Back Friday, vagyis az akciókkal teli Fekete péntek. Egyelőre még kevésbé népszerű az ezt a napot megelőző Fehér Hétfő, ami pedig éppen a túlfogyasztás ellen kampányol, és a fenntarthatóság jegyében inkább a javítható, az újrafelhasználható, a bérelhető, az újrahasznosítható dolgokra szeretné felhívni a figyelmet. Takács Borbálát, a Jófogs.hu a marketing igazgatóját halljuk.
Mindig érdekesek azok a könyvek,amelyek a rövid, tömör bölcseleteket gyűjtik össze. Különösen így van ez, ha a szerző neves közgazdász, mint például Kopátsy Sándor volt. A Pallas Athéné Kiadó gondozásában a közgazdásznak eddig négy szakmai három kötete jelent meg, és most itt a KOPP! című, aforizmákat tartalmazó kötet is, újra nyomtatásban. A könyv szerkesztője és a Kopátsy életmű gondozója Bánkuti Tamás, a PADME igazgatója, akit a neves közgazdászról és a könyvről is kérdeztünk.
Fiatal grafikus művészek terveznek plakátokat a véradásért – az ötletgazda a Bankszövetség volt. Háttér Sütő Ágnestől, a Bankszövetség főtitkár helyettesétől.
Felfedező – a gazdaságról – Kossuth Rádió – november 25., péntek, 14:34
Szerkesztő-műsorvezető: Szentgáli Edit
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.