Jubileumot ünnepelt a Kossuth Rádió tizenévesek által vezetett műsora

Tízéves a Válasz-Utak, a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának pénteki diákrovata, amelyben a tizenéveseké a mikrofon. A jubileum alkalmából különleges adással ünnepeltek, négy generáció több mint 40 fiatalja gyűlt össze, hogy megosszák egymással és a hallgatókkal rádiós élményeiket.
 

A műsorba előválogatás után bekerülő középiskolások rádiós szakemberektől sajátíthatják el az egymásra való odafigyelést, a beszélgetés és a vita kultúráját. „Jó tudni, hogy tartozunk valahová – mondták el a fiatalok. „Közösség akkor van, ha a tagjai megtartják a falakat” – tette hozzá a műsor alapító szerkesztője, Keresztes Ilona. Érdekesség, hogy már a próbafelvétel is olyan jól sikerült, hogy adásba kerülhetett 2012-ben.  Hamar összeszokott csapattá vált az első generáció, bár eleinte meglepőnek tartották, hogy az őket foglalkoztató kérdések a rádióhallgatókat is érdeklik.

10 év alatt a műsorban több száz olyan örökzöld és aktuális témáról beszélgettek a tizenévesek, – mint például a bizalmi kapcsolatok, a zöld gondolkodás, a szülő-gyerek viszony, a jó ízlés, vagy a testkép – amelyek a saját korosztályukat foglalkoztatják. Ebből a műsorból azonnal tudhatja az ifjú hallgató, hogy nincs egyedül az érzéseivel, gondolataival, de azoknak a szülőknek, pedagógusoknak is érdemes hallgatni az adásokat, akik környezetében tinédzser korú gyerekek vannak, hiszen a Válasz-Utak első  kézből jeleníti meg a fiatalok nézőpontját. A műsor adásai elérhetők a Médiaklikken és a legismertebb podcast felületeken is. A jubileumi (dupla) adás  december 2-án pénteken, 11:07-től hallható a Kossuth Rádióban.

Válasz-Utak a Kossuth Rádióban péntekenként 11:30-tól!

Olvasson tovább