Hajnal-táj: Ismét rekordévet zár a Balatoni Hajózási Zrt

A december 3-i adás tartalmából.
 

Két ütemben, a tervek szerint jövő év végéig teljesen megújul, háromsávosra bővül Zalaegerszeg egyik fő utcája. Ezzel megkezdődött a város történetének eddigi legnagyobb értékű belterületi útfejlesztése, amely ha elkészül, a megyei kórház megközelítése is egyszerűbb lesz.

Évente 5-600 honfitársunk veszíti életét közlekedési balesetben, rájuk emlékezik és az elkerülhető halálesetekre figyelmeztet az a téralkotás, amelyet a napokban avattak Bátonyterenyén. A megrázó erejű mű egy forgalmas főút mellett kapott helyet, hogy az érintettek, vagyis az autósok számára igazán felhívó legyen.

Ismét rekordévet zár a Balatoni Hajózási Zrt. A programhajók iránt idén kiemelt volt az érdeklődés, de a májusban bevezetett online jegyvásárlás lehetőségével is sokan éltek. A 2023-as év is számos újdonságot tartogat, hiszen szolgálatba áll a két új katamarán és a két új komp is.

Előre menekülnek a gazdasági válság elől a dél-alföldi fürdők. A makói Hagymatikum és a mórahalmi Erzsébet fürdő év végéig nyitva lesz, a hozzájuk tartozó szálláshelyek telt házasak. Úgy tűnik, a gyógyturizmusra szükség van, a rekreációra az emberek nem sajnálják a pénzt.

62. kertészeti podcast, 03. rész. Adventi növények. Amarillisz, vagyis a lovagcsillag hajtatása. Virághagymák, hagymás dísznövények az ünnepre. Etter Katalin kertészmérnök válaszol Hallgatóink kérdéseire, hiszen egyik Hallgatónk Hollandiából kapott vízkultúrás, hajtató edényt, és kérdezi, hogy ez jó megoldás-e vagy sem?

Az év főkertésze lett a hatvani Gulyás Katalin. A Magyar Turisztikai Ügynökség immár a 29. alkalommal írta ki a Virágos Magyarország versenyt, amelyre az önkormányzatok nevezhetnek. Hatvan védjegyévé vált a rendezett és virágos városkép. Kiemelt figyelmet fordítanak a zöldterületek kialakítására, rendben tartására. Több kiváló eredményt értek már el, korábban elnyerték az Arany rózsa díjat, több alkalommal a Belügyminisztérium különdíját, 2016-ban Az év települése díjat, 2017-ben pedig az Ország főtere cím birtokosai lettek.

Az ökológia lábnyom csökkentésének igénye a mezőgazdaságban is jelen van, illetve ezzel az ágazattal szemben megfogalmazódik, mégpedig úgy hogy közben továbbra is szempont a megfelelő mennyiségű és minőségű termék gazdaságos előállítása. Ennek egyik fontos eleme, a talaj védelme. Az Agrárszektor Konferencián erről beszélt a szakember.

Kapuvári sorozat. Pocsai Vince a Krím félsziget magyarjainak lelki gondozásáért vitézi címet, a kijevi református magyarok összefogásáért lovagi rangot kapott. Egy-egy szolgálati úton 1500-1600 kilométereket vonatozott. Merthogy Pocsai Vince református lelkész volt Kárpátalján. Harminchat évig. Nyugdíjba vonulása után, öt éve költözött Magyarországra, orvos lányait követve. Azóta Mátészalkán él. Jobbára, fafaragványokat készít, imádkozik és amikor leteszi a vésőt, énekkari próbára siet.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – december 3., szombat 5:00

Szerkesztő – műsorvezető: Juhász Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: MTI Fotó: Jánossy Gergely

Olvasson tovább