– Októberben, a reformáció hónapjában Gáncs Péter Mindennapi kincsünkről és lelki kenyerünkről hozott igei gondolatokat.
– Sűrű hónapok vannak mögöttünk, és kihívással teli ősz-tél előtt állunk. Egyházunk döntéshozó testületei, az Országos Presbitérium és a Zsinat ülésein határoz az éppen aktuális teendőkről, hiszen az egyház gyülekezeteit és intézményeit is érinti az infláció és az energiaárak drasztikus növekedése. Mindeközben a népszámlálásra is figyelünk, és pár nap múlva együtt énekeljük templomainkban az 505 éves reformáció ünnepén szép Luther-énekünket: Erős vár a mi Istenünk! Dr. Fábri Györggyel, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjével beszélgettünk.
– Szeptember 29-én ünnepeltük a Diakónia Napját, az embermentő Sztehlo Gábor születésnapjának hetében. Ekkor vehetette át – mások mellett – az Év Önkéntese Díjat Gál Erika, aki a Barabás településen lévő (kárpátaljai) határátkelőhelyen teljesít önkéntes menekült-segítő szolgálatot. A barabási polgármester feleségével készítettünk interjút.
/
Várják Önöket Stifner-Kőháti Dorottya és Hajdú Tibor
Erős vár a mi Istenünk – Kossuth Rádió – október 24., hétfő, 13:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.