Környezet és városszépítéssel telt sokaknak a szombati munkanap Tatán. Az Önkormányzat dolgozói idén ősszel két hét alatt 90 csemetével gyarapítják a zöldfelületeket, még a helyi önkéntes csoport a Malom- patak medrét tisztította meg, több száz méter hosszan. Az akciók nem példátlanok, a városvezetés és a helyiek is rendszeresen kezdeményeznek hasonló programokat, legutóbb az Angol kert szabadult meg a hulladékoktól.
30 éves a Szombathelyi Gombász Klub. Ebből az alkalomból számos rendezvényt tartottak, céljuk az, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a gombát. Volt fotókiállítás, ismeretterjesztő előadás, a hétvégén pedig az összes fellelhető gombát bemutatták az érdeklődőknek a vásárcsarnokban.
Az elmúlt évek termesénél jóval kevesebb kukoricát aratnak le az idén Magyarországon, de Ukrajnából érkezik az import, tehát nem lesz hiány. Viszont további drágulásra lehet számítani az állati termékek terén: a következő hónapokban derül ki, hogy mennyivel mennek fel az árak. Bár még nincs vége a betakarításnak, az előzetes becslések alapján már látszik, hogy a megszokott 6-9 millió tonna helyett hárommillió tonna kukoricát takaríthatnak be, ami azt jelenti, hogy a feldolgozóiparban és az állattartásban is szükség lesz import kukoricára.
Megkezdődött a hallgatói szüret az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. A jövő szőlész-borászai a kőlyuktetői birtokon tevékenykednek, a harmadévesek feladata az őszi szemeszter során, hogy a szüreti munkákat követően feldolgozzák a szőlőt és elkészítsék a vizsgaborukat. Az „Egy sor szőlő, egy hallgató” – órák keretében a hallgatók az alapanyag leszedése után a kőlyuktetői létesítményben végzik el a saját sorukról bejövő termés feldolgozását, s a végeredmény a vizsgabor elkészítése lesz.
A térség szőlészetét és borászatát, illetve az ezekhez kapcsolódó látnivalókat mutatja be az az úgynevezett Vidéki Örökség Háza, amit nemrégiben adtak át a horvát határhoz közeli Tótszentmárton szőlőhegyén. A horvát-magyar határon átnyúló program keretében zajlott beruházás népesebb közösségi programok szervezésére is módot adhat.
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – október 17., hétfő, 5:00
Szerkesztő – műsorvezető: Papp-Nánási Gabriella
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.