Hajnal-táj: Itt van gesztenyeszüret ideje

Az október 13-i adás tartalmából.
 

– Egyetlen napra sem szeretne bezárni a Büki Gyógyfürdő a válság miatt. Bár néhány szolgáltatást korlátoznak majd, igyekeznek például az energiagondokat a gyógyvíz erejéből orvosolni. Az idei év, és a nyári szezon pedig, a pandémia és háború ellenére is sikeresnek mondható Bükfürdőn.

– Az Őrbottyán melletti Kálvária Farmra látogatunk a hangtár mai epizódjával. Csancsár Sándor őstermelő és felesége mesélnek a természetközeli élet, a földdel és az állatokkal való napi kapcsolat szépségeiről és nehézségeiről.

– Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él vagy kimondottan emberkövetőnek számít. Települési jelenlétük azért fontos, mert ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak és fiókáikat is ezekkel etetik. Hasznosságuk mellett komoly veszély fenyegeti ezeket a madarakat, így érdemes nekünk is odafigyelni rájuk A Magyar Madártani Egyesület éppen emiatt költőládák kihelyezését tanácsolja a lakosságnak. Az ismeretterjesztésben részt vesz a zalai Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány is.

– Október elején Vajdaságban is megszervezték a madár számláló és megfigyelő napokat, amikor a természet és a madárvilág iránt érdeklődő csoportokat szakemberek kísérik ki a természetbe, ahol az őshonos madárfajok mellett ilyenkor az őszi vonulás résztvevői is megfigyelhetők. Balogh István amatőr ornitológussal Ternovácz István beszélgetett az őszi madárvonulásról.

– Nemcsak az állományok csökkenése, a klíma és ezzel együtt az élőhely változása, a táplálékellátás és az emberi hatás is téma volt a legutóbbi nemzetközi Vízimadár Konferencián, amelyet Budapesten rendeztek meg. A hatályos nemzetközi egyezményt ratifikáló országok – szám szerint – 82 szinte a madárvonulás útvonalát adja, érdemes hát összehangolniuk, mit tesznek a vonuló vízimadarakért és a vizes élőhelyek védelméért. Azért is fontos ez, mert – bár javul a helyzet – ma is gond a mediterrán térségben a vadmadár-vadászat és az afrikai térségekben is vannak olyan szokások, amelyek tetemes madárpusztulással járnak

– Bozsik József gazda válaszol hallgatóink kérdéseire –Tárolhatatlanná válik az az alma gyümölcs, amelyik a fejlődése során nem épített be a sejtjeibe megfelelő mennyiségű kalcium tápelemet. Nagyon fontos, hogy olyan komplex tápanyag utánpótlást végezzünk, amely során a gyökérzónában megfelelő mennyiségű kalcium található. Tavasszal a kilombosodás idején kell megkezdeni a kalcium utánpótlást, például lombtrágyázás révén, és akkor már, azonnal a virágzást követően be tud épülni ez a tápelem a fejlődő parányi gyümölcsökbe.

– Itthon talán nem annyira ismert a kecske-camembersajt, vagy a kecske-brísajt, ám ha Tahitótfaluban járunk, a piacon, találhatunk ilyeneket is az Ezüst Kecske termékei között. A négy gyermekes fiatal házaspár 2010-ben teremtette meg kis családi gazdaságukat, kezdetben csak néhány kecskével. Mára azonban már mintegy 150 anyaállatot gondoznak, és több, mint húszféle kézműves sajtot készítenek, vegyszer-és adalékanyag-mentesen. És bár gazdasági haszonlatokról van szó, a kecskék jólléte is fontos számukra, mindnek van neve és családtagként tekintenek rájuk. Forrai Mária járt az Ezüst Kecske farmon, ahol mocskonyi mátyással és Mocskonyi Reával beszélgetett.

– Végéhez közeledik a szarvasbőgés. Nem mindennapi koncertet adtak az elmúlt hetekben a gímszarvasbikák hazánk erdeiben, szeptember a szarvasbőgés időszaka, kis szerencsével a különleges élménynek az erdőlátogatók is részesei lehettek. Ehhez igyekszik hozzájárulni minden esztendőben Vérteserdő Zrt. A vezetett túrák most is népszerűek voltak, majd félezren csatlakoztak a programsorozathoz.

– Trófeamustra zárta a gímszarvas bőgési szezonját a Mátrában. Az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének tizenegyedik, egyben Heves megye második gímszarvas trófeaszemléjére gyűltek össze a vadászok a mátrai Nagyhalmaj-tisztáson. Bemutatták azt a páratlan 26-os csaknem 12 kg-os trófeát is, amit a napokban Recsk határában lőttek; ilyen 12 éves szarvasbikát csaknem fél évszázada nem terítettek le Heves megyében.

– Rekordtermés várható az ország egyetlen összefüggő datolyaszilvaültetvényén a Zala megyei Becsehely melletti szőlőhegyen. A Harcz testvérpár évek óta Szedd magad akció keretében értékesíti a gyümölcsöt, idén nem emelnek árat sem, a cél. elfogyjon az összes. A datolyaszilva ma már közismert gyümölcs, utóérő és nagyon egészéges.

– A következő hetek a gesztenyeszedés jegyében telik a somogyi Iharosberény határában, ahol jelentős hagyománya van a gesztenyések nevelésének. Az idén sok gesztenye van, mondják, ám esetenként, a kevés nyári csapadék miatt kisebb szemű, mint szokott lenni.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – október 13., csütörtök, 5:00

Műsorvezető: Bicsák Eszter
Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: unsplash

Olvasson tovább