Napközben: Vasárnap ért véget az Országos Könyvtári Napok

Az október 10-i adás tartalmából.
 

Válaszd városlakóként a kisebb széndioxid-kibocsátással járót, a kevésbé ártalmasat! Ez az üzenete a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület, valamint a füstmentes.hu nemrég indult Füstmentes Város” elnevezésű kampányának. Ahogy fűtünk, hűtünk, közlekedünk, ahogyan az otthonainkat berendezzük és működtetjük, az mind kínál energiatakarékossági és egyben kibocsátáscsökkentési lehetőségeket. Önök belegondoltak már abba, hogy a kipufogófüstön kívül mivel szennyezik a környezetüket és az hogyan hat az egészségükre? Ha a szakemberek mutatnának füstmentes alternatívát, akkor kipróbálnák?

Az évszázad közepére a becslések szerint megtriplázódhat a demenciával élő idősek száma világszerte – derült ki egy tudományos előrejelzésből. A demencia hátterében többféle betegség is meghúzódhat de, leggyakrabban Alzheimer-kór következtében alakulnak ki a panaszok. A közelmúltban két filmet is bemutattak, amely a betegséggel foglalkozik. Mit tudunk ma erről a betegségről, miért fontos a korai felismerése és hogyan segíthetjük a demens hozzátartozóinkat?

Vasárnap ért véget az Országos Könyvtári Napok eseménysorozat. Mit tudnak ma nyújtani a könyvtárak? Kik járnak ma oda és milyen könyveket választanak? Miért fontos, hogy sokat olvassunk, illetve mobil helyett inkább könyv legyen a kezünkben? Hány éves korban kell elkezdeni a nevelést a könyvek szeretetére? Hogyan lehet megszólítani a gyerekeket?

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Napközben – Kossuth Rádió – október 10., hétfő 9:05

Szerkesztő: Papp-Nánási Gabriella

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább