– Orvhalászt fogtak a Tisza-tavi halőrök. Ráadásul rég nem látott dologra lettek figyelmesek a napokban: egy férfi a Kis-Tiszán nyakzóhálót helyezett el. Horgászbejelentést követően kapták rajta az ózdi elkövetőt, akit legalább 5 évre kitiltottak a Tisza-tóról…
– A Kárpát-medence halban gazdag vizeiben régóta van halászati tevékenység. Az idő előrehaladtával, modernizációval persze az eszközök és a halbőség is változott. Kultúránkban igen kevés emlék van a halász életformáról, de erről is megtudhatunk többet a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új időszaki tárlatán. Balpataki Katalin kurátorral Bartha Bernadett sétált végig a kiállításon…
– A klímaváltozás köszönhetően hosszabb lett a kullancsszezon és már késő ősszel, sőt télen is aktívak maradhatnak a kis vérszívók, amik nemcsak ránk emberekre, hanem négylábú kedvenceinkre is veszélyesek. Az állatorvos azt tanácsolja, szerezzük be a megfelelő készítményeket és védjük meg állatainkat, hiszen egy későn észrevett csípés, drága kezelésekkel és akár visszafordíthatatlan következményekkel is járhat…
– Fából készült, tájba illő új fogadóépület várja a sok turistát, akik évről évre felkeresik a pilisi Rám-szakadékot. A mára egyirányúvá tett, kifejezetten nehéz, „mászós” kirándulást évente 200 ezren teszik meg, ami hatalmas szám. Sajnos, még mindig van, aki az esős idő ellenére tornacipőben, sőt, nyáron strandpapucsban indul neki. Ezért is fontos, hogy a kirándulás kiindulópontjára épített emeletes épület kínál mosdót, pelenkázót, kávézót, esőmentes helyet és akár balesetek ellátására alkalmas eszközöket is…
– Az Aktív Magyarország az idén harmadik alkalommal hirdette meg az Év Kilátója és az Év Turistaháza pályázatot, melynek célja, hogy minél többen ismerjék fel az aktívan eltöltött szabadidő fontosságát, és induljanak el, fedezzék fel az ország legszebb panorámáit, leghangulatosabb turistaszállásait. A jelöltekre csütörtök éjfélig lehetett szavazni, de Kulik Bence éjszakai interjújából máris megtudhatják a nyertes turisztikai célpontokat…
– Ma fajtabemutató és szakmai tanácskozás, holnap pedig a burgonyás ételek főzőversenye várja a 8. Burgonya napokon az ország burgonya termesztőit és a krumplis ételek kedvelőit Kiskunhalason a Sóstói csárda terültén…
– A Pannónia déli vidékein, pl. Pécs környékén tavasszal elsőként virágba boruló mandulafa bájos látványa már Janos Pannoniust is megihlette. A balatonakali polgárok és a település vezetője is így volt ezzel, amikor évekkel ezelőtt belevágott egy nagyobb lélegzetű mandulafa telepítési programba. Noha az éveken át ismétlődő késő tavaszi fagyok sorozatban tizedelték a terméskezdeményeket, a szüret soha nem maradt el. Az idén a tavaszi rövid, de intenzív hideg hullám után a nyári aszály is próbára tette az ültetvényeket…
– 100 éves a szentesi baromfifeldolgozás. A szárnyasok tenyésztése és feldolgozása több száz éves múltra tekint vissza hazánkban, a szentesi pedig kiemelkedő volt már a múlt század elején is. 1922-ben Hartman József és Preiz Zsigmond letette a baromfi feldolgozó alapkövét ott, ahol a jelenlegi üzem is működik. A kezdetekben tenyésztéssel és vágással foglalkoztak 100 munkással, ma 2 ezer embernek adnak munkát, legnagyobb büszkeségük a panírozó és a kacsasütő üzemük, ill. az, hogy Szentesen készítettek elsőként Magyarországon baromfi virslit…
– Az egészben kapható, valamint a szeletelt szalámik összehasonlítása volt a Nébih legutóbbi, sorban az ötödik Termékmustrájának a középpontjában. A Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy megszerzése jó értelemben vett versenyhelyzetet is teremt, és folyamatos fejlesztésre ösztönözi a gyártókat, míg a vásárlóknak biztos eligazodási pontot jelent…
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – október 7., péntek, 5:00
Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.