– Ha hajlandó az ember vállalni a fáradságot és igazán megismeri őket, akkor megtanulja tisztelni az életet, felismerni saját korlátait, példát kap önzetlen szeretetből, kitartásból. Ma van az Állatok világnapja. Szakemberek szerint együttélés, megismerés, érzelmi elköteleződés nélkül nincs állatvédelem, aki azonban kinyitja a lelkét feléjük, olyan értékekkel gazdagodik, amire nem is számított…
– Két hónapja nyílt meg Debrecenben az ország első Állatvédelmi Információs Tudakozóközpontja, és már az első napoktól rendkívül leterheltek. A legtöbb megkeresést a kidobott, gazdátlan állatok miatt kapják. Második helyen szerepel az állatkínzás és a nem megfelelő állattartás miatt beérkező hívások száma, és egyre többen kérnek segítséget a Központot működtető alapítvány ivartalanítási programjával kapcsolatban is…
– Segítséget kér az egri kutyamenhely, mert nem tudják, hogy fizetik ki a téli fűtést és az áramot. Ráadásul télen dupla annyi száraztápot adnak a 204 gondozott állatnak, ezért a napokban gyűjtést is indítottak…
– A magyar nemzeti génvagyon állatairól szóló sorozatunk következik. Őshonos állataink kiszorultak a tömegtermelésből jobbára kedvtelésből tartják őket, ez pedig, veszélyezteti fennmaradásukat, kihalásukkal pótolhatatlan genetikai értékek vesznének el örökre, és a velünk élő állatok sokfélesége is eltűnne. Sorozatunkkal ezeknek a fajtáknak a várható jövőjét szeretnénk bemutatni, Báthory Gyöngyvér riportjában ma a parlagi szamár következik…
– Tíz éves probléma a munkaerőhiány a gyümölcsszektorban. Most a szüret idején, amikor jó a termés – még nagyobb hangsúlyt kap ennek az orvoslása. Vannak ültetvények, ahol szerencsés módon megtudják oldani a munkaerőt, ám a legtöbb esetben szomszédos országokból érkeznek munkások, sőt, akár még messzebbről is…
– Míg a Mátraalján már befejeződött, az Egri Borvidéken még három-négy hétig is eltarthat a szüret. Azokon a területeken, ahol a termés nem volt korlátozva, illetve a talajműveléssel sem segítették a vízgazdálkodást, ott csupán féltermés vagy harmadtermés mutatkozik. A gazdák továbbra is el vannak keseredve, mert a szőlő kilójáért csupán 100 forint körül kapnak…
– Egyre népszerűbb az áfonya, s nem csak a gyümölcsének fogyasztása, hanem egy-egy, vagy éppen több bokor telepítése is. Ugyanakkor még akad jócskán félreértés is a növény ültetésével, igényeivel, nevelésével kapcsolatban. Rikli Ferenc Tamás Attila Nagykanizsához közeli áfonyakertjében járt…
– A napokban rendezték meg a IV. Őszköszöntő Jótékonysági Szabolcsi Almanapot. Nagykállóban Bölcskei György gyümölcsösében, termelők, jó érzésű emberek és nem utolsó sorban a szakmai vezetés képviselői is felálltak az almaszedő gépsorra. Az eseménnyel az állami gondozott gyermekeket támogatták…
– Hetente mérik a Hortobágyon tartózkodó darvak létszámát a Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálatának szervezésében. A szinkronszámláláskor a madarak éjszakázó helyeként szolgáló sekély vízállásoknál, halastavaknál felsorakozó megfigyelők a behúzási útvonalakon érkező csapatok létszámát jó közelítéssel meg tudják becsülni. A legfrissebb adatok szerint 74 ezer daru van Hortobágy térségében. A korábbi években a csúcs elérte a 160 ezret…
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – október 4., kedd, 5:00
Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.