– Tarpa a szilva és a dió hazája. Ma a település emlékezik is, hiszen a II. Világháborús emlékművet megújították. Ezt a könnyedebb ünneplés következi a Szilvapálinka Lovagrend tagjaival, illetve a pálinkaversenyre nevezettekkel együtt.
– Betyárhagyományok, mesélő házak. Ötödik alkalommal rendezik meg hét végén a Mátrai Turizmus napját.
– Madárijesztőversenyre várják ma a nevezőket és az érdeklődőket Zamárdiban, a Tájház udvarán.
– Tizenöt évvel ezelőtt Jankovics Ferenc élsportolóként, profi edzőként, majd a kerékpáros turizmusban eltöltött évek tudásával álmodott meg egy nagy nemzetközi kerékpáros maratont Zalakaroson. Ez mára a Kis-Balatonhoz kötődő legfontosabb kerékpáros turisztikai rendezvény lett.
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – szeptember 24., szombat 5:00
Szerkesztő-műsorvezető: Bakos Csaba
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.