Nagyok Keserű György Miklóssal

A szeptember 16-i adás tartalmából.
 

Hallgassa meg!

Szabadidejében víz minden mennyiségben, legyen az a Duna, a Balaton vagy a tenger. Néhány éve megtanult vitorlázni is, így még teljesebb a vízen megtapasztalt végtelen szabadság élménye. A munkahelyén a víz mást jelent: H2O és egyéb molekulák, vegyületek és hatóanyagok steril laboratóriumban, szigorú képletek között. Hivatása mégis szervesen kapcsolódik a hétköznapi, legkevésbé sem steril élethez, hiszen csapata gyógyszerfejlesztéseivel hozzájárul például a pszichiátriai betegségekben szenvedő emberek gyógyulásához. Naponta szembesül a tudományos problémák elképesztő összetettségével, ugyanakkor tapasztalja a társadalmi igényt is ezek „civil” megértésére, ezért kulcsfontosságúnak tartja a közérthető tudományos kommunikációt, ismeretterjesztést. Vendégem a többek között a Magyar Tudományos Akadémia Nívódíjával és Oláh-György díjjal kitüntetett Keserű György Miklós vegyészmérnök, gyógyszerkutató, az MTA doktora, egyetemi tanár, akinek munkásságát idén Széchenyi-díjjal ismerték el. Várja önöket a beszélgetőtárs, Hegyesi Gabriella.

Hallgassa meg!

Nagyok – Kossuth Rádió – szeptember 16., péntek 19:30

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább