– Idő előtt kezdődött el a szőlőszüret szinte minden hegyoldalban. Ez is a történelmi aszály egyik hatása, és az is, hogy kicsik a bogyók és kevés bennük a lé- valamint az illatanyag. Becslések szerint 20-30 százalékkal kevesebb a termés idén. Pénteken reggel beszámolunk a látványos cecei gazdanapokról, elmondjuk, hogy idén mennyit ér egy kiló bodzabogyó és értékeljük a Tisza-tavi halivadék szemlét is.
– Tarnóczi László – Bojlis horgászok paradicsoma a Kaposvár határában lévő Deseda-tó, számtalan nagy versenyével messze földről vonzza ide a versenyhorgászokat, ugyanakkor a nem versenyző egyesületi tagoknak sok is ez a jóból, a versenyek miatt sokszor kiszorulnak kedvelt horgászhelyeikről, s érdekesség, hogy itt még a fürdőzőkkel, s evezős sportolókkal is jobban megférnek, mint magával a versenyhorgászattal.
– Pilisy Csenge – Kevesebb csuka- és balinivadék a Tisza-tóban. Ragadozóhal nem akadt horogra az augusztusi ivadékszemlén a Tisza-tavon. Bár az elmúlt hetekben esett némi csapadék a Tisza-tó térségében és a Tisza vízgyűjtőjén, ennek köszönhetően 10-20 cm-rel emelkedett a Tisza-tó vízszintje. A mintavétel területén, a Tiszafüredi-Holt-Tiszán is kissé könnyebbé vált a halászat, látszik, hogy a békéshalak ivadékai még így is nagy számban népesítik be a parti régiót, de ez sajnos nem tükröződik a ragadozóállomány összetételén, ugyanis balint és csukát nem fogtak.
– Hangtár – A Budakeszi Arborétum az erdészet kísérleti telepe volt eredetileg, a tudatosan telepített faállomány 60 éves. Szabályos úthálózat keretezi a parcellákat, a 32 hektáros fokozottan védett területen egy kis mesterséges tó partján is megpihenhet a látogató.
– Gyarmati Péter – Jelentősen növekedni fog az erdősített területek nagysága Debrecen határában. A város nyugati, észak-nyugati részén 4-s számú és a 33 –as számú főút közötti szakaszon, összesen négy területen terveznek erdőtelepítést a közeljövőben. A véderdők legfontosabb szerepe a tiszta levegő biztosítása, a szállópor tartós csökkentése lesz.
– Sopron Tv Kecskés-Bencsik Ildikó – A soproni térség erdőit sem kímélte az aszály. Több részen is foltokban kiszáradtak a fák, köszönhető ez a szárazságból adódó problémáknak. A Tanulmányi Erdőgazdaság mindent megtesz azért, hogy újratelepítse a veszélybe került erdőrészeket és új fafajok honosítását is szorgalmazzák.
– Bozsik József gazda rovata. A selyemfényű puszpángmoly ilyenkor is támad. A rajzó lepkék lerakják petéiket, kikelnek a lárvák, amelyek hernyófészkekben telelnek át, miközben jelentős kárt okoznak.
– Zsoldos Barna – Az utóbbi években jelentősen megnőtt a bodza felvásárlási ára, tavaly már 700 forintot is adtak kilójáért. Az idei a bodzatermést sem kímélte, de arra végképp nem számítottak a gazdák, hogy a tavalyi tizedét éri majd egy kiló bogyó.
– Benkő Andrea – Precíziós termelés, drónok, inputanyagok. Sokat használják ezeket a szavakat, kifejezéseket mostanság, de nem minden gazda tudja, hogy ez mit jelent. Csütörtökön látványos bemutatóra és részletes gyakorlati oktatára hívták az érdeklődőket a Fejér megyei cecei gazdanapokra.
– Kuti-Hajdufy Eszter – Tihanyi szüreti napok. Hagyományosan szüreti napokkal köszöntik az őszi szőlő betakarítás és az újbor előkészületeinek időszakát szerte a Balaton-felvidéken. A tihanyi szüret e hét végén, 3 napos mulatsággal és kulturális rendezvény sorozattal veszi kezdetét. De ekkor hirdetik ki a Virágos Tihanyért és a Takaros Tihanyi Porták verseny eredményét is. Lesz borkóstoló, open air fotókiállítás, szüreti bál, vásári komédia, népzene, gyermekprogramok és esti koncertek. A rendezvény fénypontja a szőlő- és kenyérszentelés, amelyet a Visszhang dombon rendeznek meg vasárnap délután.
– Pilisy Csenge – Majd’ egy hónappal korábban kezdődött a szüret a Mátraalján. Bár hagyományosan az Irsai Olivér került elsőként a darálóba, de egymásba érnek a fajták. Nemcsak emiatt fő a gazdák feje, hanem a szárazság miatti károk miatt is. Idő előtt megindult a levélhullás, kicsik a bogyók és kevés bennük a lé- valamint az illatanyag. Becslések szerint 20-30 százalékkal kevesebb a termés idén. De ennek nem már nem lesz árfelhajtó hatása.
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – szeptember 16., péntek 5:00
Műsorvezető: Gergácz Anikó
Szerkesztő: Gyarmati Péter
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.