Hajnal-táj: A lovas képzés egyre népszerűbb Debrecenben

A szeptember 1-i adás tartalmából.
 

Ha régen ismeretlen állatot láttunk az erdőben, legfeljebb a túra másnapján keresgélhettünk a könyvtárban, hacsak otthon nem volt madár- vagy emlőshatározó. A mai kiránduló dolga sokkal könnyebb, a madárhatározó után most megjelent az emlőshatározó telefonos alkalmazás is.

Pumpapálya átadás Pécs 
A kerékpározás extrém ágához tartozó úgynevezett Pumpa-pályát adtak át Pécsett. A stílus lényege, hogy a biciklit nem hajtani, hanem a lejtőkön és emelkedőkön lendületet véve pumpáljuk a kanyarokkal és döntött fordulókkal tarkított aszfalt felületen a járgányunkat, ami lehet kerékpár, roller vagy görkorcsolya. Az ünnepségen készült Zsoldos László összeállítása

Környezetbarát, de később lesz kisvasút 
Környezetbarát lesz, de elhúzódik a felsőtárkányi kisvasút felújítása. Csaknem valamennyi engedély meg van, de egyelőre csak a gördülő állományt cserélik le, a sínek fejlesztésére nincs elég pénz. A tervek szerint új indítóállomást és új pályát építenének. Egy biztos: klímabarát C50-es elektromos meghajtású mozdonyok hazánkban először itt állnak szolgálatba.

Környezetbarát szalmaház-építő műhely Vajdaságban Pannon RTV
A határontúli magyarok szívesen ismerkednek a sárból és szalmából készülő épületekkel. Olyannyira, hogy az újra reneszánszát élő ökoház építés témájában háromnapos sár- és szalmaház építő műhelymunkát hirdettek a vajdasági Zentán. A résztvevők szerint a mostani, modern világ pazarlása ellen is jó irány a természetes anyagok felhasználása, erre ráadásul az idei nyár energiaellátási és időjárási problémái is rávilágítottak.

Drávacsehiben már a második szalmaház készül, passzív házként 
Az ormánsági Drávacsehiben úgy gondolták, hogy nagy segítség lehet a mára elfeledett, de régen jól bevált építési technológia, aminél nincs szükség fűtési és hűtési rendszerre sem, hiszen minden természetes anyagból, jórészt szalmabálából készül. A vajdasági műhelymunkához hasonlóan itt már a második ilyen ház képül, ami számítások szerint passzív házként működhet. Miután a tapasztalatok kedvezőek, Magyarországon is sokan érdeklődnek ezen építési mód iránt.

Vendéglátók nem örülnek: szezonzáró a Balatonnál
Nem a legjobb szezont zárták a balatoni vendéglátósok. A szakképzett munkaerőhiány mellett kevesebb volt a forgalom, az egyéb körülmények miatt néhányan a bezáráson is gondolkodnak. Érdekes, hogy a vírushelyzet kifejezetten jót tett a „magyar tenger” vendéglátásának, utána hirtelen visszaesett a kereslet irántuk.

Csemegeszőlő Bozsik gazda
Magvatlan vagyis más szóval magnélküli csemegeszőlők. A csemegeszőlők világában 2 nagy vonulat található. Az egyik a magnélküli fajták sorozata, amely már a Csabagyöngyétől, tehát a legkorábbi szőlő érésidőtől kezdve eltart egészen a fagyokig. A másik nagy vonulat a magvas fajták világa. Dr. Sipos Lajos, a Kertészeti Egyetem nyugalmazott Kutatásszervezési Osztályvezetője, kertészmérnök, Dél-Afrikában azt tapasztalta, már évekkel ezelőtt is, hogy a magnélküli fajták hódítanak a nemzetközi csemegeszőlő piacon. Hazánknak is nagy lehetőség lenne, a vidékmegtartó képesség növelése szempontjából a csemegeszőlő termesztése, amely nem kvótaköteles, mert az EU-ban „gyümölcsnek” számít, nem pedig szőlőnek, mint ahogy a borszőlő kvótaköteles, ezzel szemben a csemegeszőlő nem kvóta köteles, így korlátozás nélkül telepíthetnénk magnélküli vagyis magvatlan csemegeszőlőt, amennyit csak érdemes. Ehhez a legkorszerűbb magnélküli fajtákat kellene alkalmazni, honosítani, akkor lehetnénk piacképesek.

Borász Fiatal gazda 
A rendszerváltás korosztálya nyugdíjhoz közelít – nincs ez másképp a szőlész-borászok körében sem. Az éppen felnőtt fogyasztók új igényekkel, a fiatal borkészítők pedig új víziókkal érkeznek egy dohos, pinceszagú piacra. De hogy mik ezek az új igények? Erről is beszélgetett Vass Csabával, a Fritz pincészet borászával Kulik Bence.

KAP stratégia 
Szeptemberben zöld utat adhat Brüsszel a hazai stratégiai programra, amelyet még tavaly decemberben nyújtott be az agrártárca. Így jövőre már ennek alapján történik a területalapú támogatás kifizetése és a vidékfejlesztési programok uniós finanszírozása. Különös érdekessége a brüsszeli eljárásnak, hogy habár a Közös Agrár Politika ugyanúgy az Európai Unió költségvetési támogatása, de ez mentes a politikai felhangoktól, tehát garantáltan megkapja ezt az összeget Magyarország, vagyis a gazdálkodók. Ennek részleteiről beszél az agrárpiaci szakértő

Ma indul az új tanév: bővülő középfokú képzések Szécsényben
Ma, szeptember első napján mindenütt becsöngetnek és indul a tanév a középfokú agrár képzésben résztvevők számára is. A nógrádi Szécsény mezőgazdasági szakképző iskolájának lehetőségeit már a turizmus és a vendéglátás, valamint az élelmiszeripari szakmák tanítása is színesíti. Ugyanakkor az intézménynek sok más kedvező adottsága is van, s ezekben keresendő, hogy idén négy új osztályt tudtak indítani az elsős évfolyamon.

Kezdődik az egyetemi szemeszter is – a lovas képzés egyre népszerűbb Debrecenben 
Indulása óta közkedvelt a Debreceni Egyetem mindkét lovas képzése. Az utolsó éves hallgatók többsége már konkrét állásajánlattal lép ki az Egyetemről, a végzett hallgatók készen kell arra állnia, hogy egy kisebb ménest teljes-körűen el tudjon látni, a dokumentáció kezeléstől kezdve a takarmány rendelésén át az okszerű takarmányozásig, a tenyésztési folyamatok szervezéséig, sőt a csikók nyereg alá szoktatásáig.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – szeptember 1., csütörtök 5:00

Szerkesztő: Bicsák Eszter

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább