Hajnal-táj: Vajdaságban közel két héttel hamarabb kezdődött el a napraforgó betakarítása, mint az előző években

Az augusztus 22-i adás tartalmából.
 

– Megújulóban van Miskolc emblematikus temploma a belvárosban található Nagyboldogasszony Minorita templom. A toronysisak és az óralap már megújult, most a belső térben zajlanak a munkálatok. A több mint 870 millió forintos beruházás a tervek szerint idén karácsonyra fejeződhet be.

– Vajdaságban közel két héttel hamarabb kezdődött el a napraforgó betakarítása, mint az előző években. Az aszály által okozott kár nagy, a vártnál sokkal nagyobb a terméskiesés, a hozam holdanként 700 és 1000 kilogramm között mozog.

– Az idei aszályt nem csak az eddig betakarított vagy még álló termény sínylette meg, hanem az őszi vetésekre is kihatással lesz. A talaj annyira száraz, hogy a magokat nehéz lesz megfelelően elvetni. Az operatív törzs határozott arról is, hogy soron kívüli kifizetést ír elő a biztosítók számára az aszálykárokra kiterjedő növénybiztosításoknál, hogy a termelők gyors és közvetlen pénzügyi segítséghez juthassanak. Így a károsult a biztosítói kárrendezési folyamat lezárulta előtt legalább 50 százalékos kártérítési előleget igényelhet.

– A rendkívül aszályos időjárás ellenére rekordtermést könyvelhetnek el búzából a Vas megyei gazdálkodók 6.7 tonna/hektáros rekordátlaggal. Ennek nemcsak az az oka, hogy a kevés eső jókor jött, de egy tudatos gazdálkodás is, melyet néhány éve vezetett be az Agrárkamara Vas megyei szervezete.

– Az országban egyedülálló új vámudvart adtak át Fényeslitkén. A modern terminál az eddiginél lényegesen nagyobb kapacitással bír, így azonnal tudja fogadni az árut, amint Ukrajnából megindul az export.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 22., hétfő 5:00

Műsorvezető – szerkesztő: Papp-Nánási Gabriella

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább