Hajnal-táj: Utcát neveztek el Bittera Gyuláról, a tihanyi levendula meghonosítójáról

Az augusztus 18-i adás tartalmából.
 

– Almából gyenge termés ígérkezik, talán még a tavalyinál is gyengébb, miközben Lengyelországban és Ausztriában jó lesz az idei év. Szólunk arról is csütörtökön reggel, hogy 6 év után végre újra jó a termés, az ország őszibaracktermésének felét adó szatymazi termőtájon. A sok napsütés megadta a gyümölcsnek a cukorfokot, és zamatot.

–  A fenntartható rend. A bencések mindig is harmóniában éltek a természettel, egészen Szent Benedek regulája óta. Gazdálkodásuk, termelésük, gyógyászati termékeik, de a melegvíz- és energia-ellátásuk mind erre mutat példát. A Pannonhalmi Bencés Apátságba látogatunk el, és megtudjuk azt is, mi az az „5 T”.

– Levendula utca a tihanyi levendula meghonosítója, Bittera Gyula vegyészmérnök nevét viseli mostantól a település egyik utcácskája. A tudós üzletember hírnevet szerzett a magyar levendula olajnak, a településnek és az országnak a ’30-as évek Európájában, mely máig meghatározó a Balaton északi partjának e különleges helyszíne életében.

– Nagykálló a kiegyezés idején Szabolcs Vármegye központja volt, de a vasútépítésben nem látták a lehetőséget, így kimaradtak és lemaradtak. Az M3-as autópálya megépülésével nagyon hamar ipari parkot alakítottak ki. Nem akartak úgy járni, mint elődeik. Horváth Tibor polgármesterrel a a lehetőségekről, a városban élő, de más ipari üzemekbe eljáró felkészült szakemberek megtartásában is reménykedik a polgármester. Zsoldos Barnabás interjúja.

–  Egyedülálló digitális építőipari munkavédelmi alkalmazást fejlesztettek pécsi mérnökök. Az eszköz segítségével a virtuális térben szimulálhatók a valós balesetveszélyes helyzetek, így például az, hogy milyen következményekkel járhat ha nem használják a védőfelszerelés és lezuhannak a mélybe.

– Megkezdődött a Tisza-tó kotrása: elsőként a Kis-Tiszán dolgoznak, majd Sarud felé veszik az irányt, ahol hullámverés elleni közmű helyreállítását és pótlását fogják elvégezni. A Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság pályázott a munkálatokra, melynek során 100 ezer km3-nyi hordalékot távolítanak el az öblítőcsatornákból.

–  Csütörtöki műsorunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi a nyári alma fajták jelentősége napjainkban. Szerepük sokat gyengült, hiszen a modern hűtőtárolók révén 12 hónapon keresztül lehet kapni „friss” téli almát a boltokban. A háztájiban érdemes velük foglalkozni, mert az alma egészséges gyümölcs, különösen is a magas pektintartalma és rosttartalma révén, segíti a szervezetünk „méregtelenítését”.

– Régi gyümölcsfajták megmentésével és gyógynövénytermesztéssel foglalkozik Dr. Pottyondi Ákos. A pannonhalmi gazda egy hektáros területen hozta létre gyümölcsészetét, ahol a térség régi, őshonos gyümölcsfáit menti át az utókornak. Pottyondi Ákos és családja az önellátás mellett nagyapáink, dédapáink gyümölcsfáinak átmentését és régi értékek újbóli felfedezését és megismertetését is célul tűzte ki

–  Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország meghatározó almatermesztő körzete. Sajnos az idei, az időjárás tekintetében is nagyon stresszes, aszállyal bőven sújtott esztendő nem sok jót ígér az itteni almatermesztők számára így a betakarítás előtti időszakban. A következőkben annak jártunk utána, hogy mégis mi várható Kelet-Magyarországon ezen a téren.

– Kemény fagyokkal teli év után újra jó a termés az ország őszibaracktermésének felét adó szatymazi termőtájon. A sok napsütés megadta a gyümölcsnek a cukorfokot, és zamatot, de gondos öntözés nélkül azért nem lenne ilyen szép a termés.

– Gyarmati Péter – Az évszázados aszály a volt a fő téma a 31. debreceni Farmer Expón. A négy napos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításon Nagy István agrárminiszter bejelentette, a magyar gazdák ahogyan eddig, úgy most is számíthatnak a kormányra. Mint elmondta, a minisztérium tervezi a 400 milliárd forint nagyságrendű területalapú támogatások előlegfizetését is október közepétől és állattartókat is jelentős támogatásban szeretnék részesíteni.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 18., csütörtök, 5:00

Műsorvezető: Gergácz Anikó
Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább