Kalendárium: Augusztus 18-21 között rendezik meg a XIII. Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen

Az augusztus 17-i adás tartalmából.
 

– XIII. Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen augusztus 18-21 között – Erhardt Ágostonnak, az MTVA munkatársának 17 állomás c. dokumentumfilmje/portréja is bekerült a versenyprogramba

– Az Ég tartja a Földet: előadás augusztus 19.-én az Esztergomi Bazilika előtt. Az Ég tartja a Földet musical az egyik legismertebb magyar szent, Árpád-házi Szent Erzsébet történetét dolgozza fel Zsuffa Tünde azonos című regénye alapján.

– Szarka Tamás: ESTHAJNAL ősbemutató augusztus 19.-én, pénteken este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

– Szent István templomai címmel két részes ünnepi műsort sugároz a Kossuth Rádió augusztus 20.-án. Felszeghy Csaba adásának első részét délelőtt 9 órakor, folytatását pedig este fél 8-kor hallgathatják meg. A Szent István nevét viselő templomok történetei mellett arról is szó lesz, hogy mi az üzenete államalapító királyunknak ma, 2022-ben. (megszólaló: Barta Tibor, a Polgárdi Nagyboldogasszony Szent István király templom plébánosa )

Hírek:

– Tárlatvezetés a Henri Matisse kiállításban az adás napján és pénteken is a Szépművészeti Múzeumban

– Rost Andrea születésnapi koncertje Szegeden az adás napján 21.00 órától

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth Rádió – augusztus 17., szerda, 15:32

Szerkesztő: Kádár Dóra

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész Bujtor István színművészt ábrázoló szobra Balatonfüreden 2013. május 11-én. MTI Fotó: Turcsi Gábor

Videó ajánló

Olvasson tovább