Hajnal-táj: Egyre többen fordulnak a hagyományos orvoslás felé

Az augusztus 17-i adás tartalmából.
 

– Vadkamera. Nem kell félnünk a farkastól – mondja a természetvédelmi őr, aki a vadkamera működését magyarázza. A vadkameráknál aligha van jobb módszer arra, hogy a szakemberek megfigyelhessék az általában éjjel közlekedő erdei állatokat. Akár az igencsak ritkán észlelhető nyusztról vagy borzról is készülhetnek így felvételek, amiket a közösségi csatornákon meg is osztanak.

– Győr-Moson-Sopron egyik legkisebb településén, a 80 lakost számláló Rábasebesen az utóbbi időszakban számos fejlesztésnek örülhettek a helyiek. A Magyar Falu program keretében megvalósult beruházások összértéke meghaladta a 200 millió forintot. Az ún. „polgárház”, a játszótér és a település új közösségi terének átadási ünnepségén készült.

– A szakma szerint is Dani János makói juhász őrzi már csak a régi hagyományt. A pásztorember még maga feji a juhokat és a felesége számos sajtot, még ordát is készít a juhtejből. Dani János kolompgyűjteménye is páratlan látnivaló.

– Ma folytatódnak a Tájházi Szerdák a Balatonkenesei Tájházban. Ma nemezelés, kötélverés foglalkozás várja a látogatókat, Miklós Judit vezetővel. Következő héten a záró rendezvényen medálkészítés várja a betérőket, s mint minden alkalommal és minden alkalommal origam Teri nénivel. A Balatonkenesei Tájház múzeum és műemlék gazdag néprajzi és helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik, az érdeklődők a tárlaton megismerkedhetnek Kenese múltjával és bepillantást nyerhetnek a Balaton-melléki népi kultúrába.

– Az utóbbi években egyre többen fordulnak a hagyományos orvoslás felé, népszerű lett a gyógytea, a gyógynövénykúra. Ezeket a növényeket otthon a kiskertben is minden gond nélkül nevelhetjük, ám nem árt tudni, hogy melyik mire való, és hogy hogyan lehet eltenni télire. Az Egyetem Kertészet Tudományi Intézetének bemutató kertjében palántanevelés és értékesítés is történik.

– Bozsik József gazda válaszol a hallgatók kérdéseire. Hogyan készítsünk fügebort? – ezt kérdezi allgatónk. Szerdai adásunkban pontos és részletes receptet és választ adunk a kérdésre. A lényeg, hogy otthoni körülmények között, egy 5 literes befőttes üvegben is erjeszthetünk. De érdemes vigyázni, mert 1 liter must erjedése során 100 liter szén-dioxid gáz képződik.

– Harmincezer látogatót várnak az idei Farmer Expóra, amely szerdán nyitja meg kapuit a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. A 31. expón és annak részeként megrendezett zöldség-gyümölcs és kertészeti szakkiállításon 17 ezer négyzetméteren mintegy 330 kiállító mutatkozik be. A Farmer Expo minden évben tükrözi az agrárium helyzetét, ezért a tanácskozásokon idén olyan kérdésekre keresik négy napon át választ, melyek most mindenkit foglalkoztatnak a mezőgazdaságban.

– Átlagosan 700 mm csapadék szokott hullani Vas megyében, idén azonban még a fele sem lesz meg ennek a mennyiségnek. Ráadásul óriási a különbség a megye keleti és nyugati fele között. A kukoricát ez nagyban érintette, több gazda is gondolkodik a váltáson, a búza azonban a jókor jött esőnek köszönhetően rekordtermést ígér.

– Bár az ország nyugati részében nincsen olyan nagy aszály, mint keleten, ám ha ott sem lesz elég csapadék, elmaradhat az őszi vetés.

– Tragikus képet mutat az ELTE kutatóinak legfrissebb aszálytérképe. Az elmúlt negyven évben folyamatosan csökkent a talajnedvesség egész Európában, így Magyarországon is. Hazánk ráadásul a legkritikusabb terület határán helyezkedik el, a jövőben sem ússzuk meg az ideihez hasonló szárazságokat.

– A vetőmag-ágazatra is hat az aszály, szerencsére egy szabály módosításával az idei, kisebb magvakat is lehet majd forgalmazni. Főleg az őszibúza vetőmagok érintettek ebben, mivel az alföldi és tiszántúli termőterületeket sújtotta leginkább az aszály. A picike mag persze nem jelent rossz magot, inkább a feldolgozókra hárul majd pluszmunka és az ő dolgukat nehezíti, sőt, mivel a kisebb magból biztosan több fér a zsákba, akár nagyobb terület vetésére is elég lehet, a vitás helyzetek elkerülése miatt a vetőmag-forgalmazókat arra kérik, tájékoztassák erről a gazdákat.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 17., szerda, 5:00

Műsorvezető: Juhász Zsolt
Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Unsplash

Videó ajánló

Olvasson tovább