Hajnal-táj: Hontalan állatok világnapja

Az augusztus 16-i adás tartalmából.
 

– Aranybulla 1222 – Mi is az Aranybulla, amely 800 éve született meg Magyarországon?

– Állatorvos válaszol hallgatóink kérdéseire. Fülgyulladás a lovaknál, szamaraknál.

– Ahogy az ember, ők is biztonságra vágynak, odafigyelésre, szeretetre, családra. Sokuknak nem adatik ez meg. Ma van a Hontalan állatok világnapja, melyet a Nemzetközi Állatjogi Társaság kezdeményezett azzal a céllal, hogy évente egyszer hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet a kóbor állatok helyzetére. Az ilyen állatok egy része eleve az utcára született, másik részüket kidobták – közös bennük, hogy mindannyian az emberi felelőtlenség áldozatai. Szerencsések, akik bekerülnek menhelyekre, mert új esélyt kapnak a szenvedés nélküli életre. Mire odaérnek, betegségek, sérülések tucatjait kell elviselniük.

– Látványos és igényesen kialakított dinoszaurusz parkot nyitott egy család a magyar–szerb határmenti Ásotthalmon. A vállalkozás nagyban épít Mórahalom közelségére, amely már évek óta előkelő helyet foglal el a hazai turisztikai térképen. Nyerges Zsolt és családja sosem foglalkozott turisztikával, a fürdőváros közelsége miatt azonban nagyon bizakodó, hogy a Mórahalomra gyógyulni, pihenni érkezők hozzájuk is ellátogatnak. Az ásotthalmi Dino parkban egyelőre özönlenek a vendégek.

– Megvan az első valódi vadmacska-felvétel a Budapest környéki hegyekből! A Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Pilisi Parkerdő néhány évvel ezelőtt indított programot a környék lehetséges vadmacska állományának felmérésére. Amilyen egyszerűen hangzik, a dolog kicsikét sem könnyű. A vadmacskát még fényképről is nehéz megkülönböztetni egy elvadult házi macskától, még kevésbé a keveredett állománytól. Stabil állomány lenne a cél, hiszen a vadmacskának, mint kiragadozónak, fontos szerepe van például az erdei és erdőszéli rágcsálópopuláció szabályozásában is. A vadkamerákat egyébként még tavaly helyezték ki az erdőkben, és a macskák rejtőzködésére jellemző, az első jó felvételre mostanáig kellett várni

– Bozsik József gazda válaszol hallgatóink kérdéseire. Melyik a finomabb a zöld füge vagy a bíbor füge? Hazánkban sokféle fügefajta található. Az a fontos, hogy ahhoz a fajtakörhöz tartozzon, amelyik megtermékenyítés nélkül tud termést hozni, vagyis szakszóval élve „partenokarp” terméshozásra képes. A legegyszerűbb módja, hogy fügefánk legyen a kertünkben az, ha egy jól termő fát ismerünk a környezetünkben, és arról kérünk szaporító anyagot, jövő tavasszal, egy-egy vesszőt, az ágak végéről, amelyet ugyanúgy kell dugványozni, mint a szőlőt.

– Egy hete tüntetnek a vajdasági gazdák, Újvidéken, Szabadkán, Topolyán is felvonultak már traktoraikkal, és útlezárások is voltak. A mezőgazdasági termelők azt kérik, hogy az állam segítsen nekik az aszály és a háborús helyzet miatt kialakult károk enyhítésében.

– Legyen az kisgazdaság, vagy nagyüzem, mindegyik méltó lehet arra, hogy Magyarország legszebb birtokának nevezzék. Idén már hatodik alkalommal adják át szeptember elején a díjakat. Az elmúlt hetekben a zsűri azon dolgozott, hogy kiválassza a legszebb birtokot, a díjak pedig hamarosan gazdára találnak.

– Chiphiány a mezőgazdasági gépgyártásban. Még minimum két évig eltart a mezőgazdaságot sújtó ellátási hiány, figyelmeztetnek a szakértők, mivel az egyre precízebb gépek gyártása rengeteg különböző, specifikus alkatrészt igényel, egy-egy alkotóelem hiánya megboríthatja a termelési folyamatot. Ezt az ellátási hiányt érzékelik most a mezőgazdaságban dolgozók is, lassan két éve.

– A csillagporos augusztusi éjszakák, a hullócsillagok évszázadok óta lenyűgözik az emberiséget. Ezekben a napokban még láthatók a Perseidák-meteorraj fényei országszerte, de aki az égbolt teljes szépségében szeretne gyönyörködni, annak érdemes a lakott területektől távol eső helyet, például a Hortobágyot választania. Hortobágy 2011 óta a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet is viseli, köszönhetően annak, hogy a nemzeti park felett az éjszakai égbolt jobbára háborítatlan és természetes. Ott nincs fényszennyezés. A csillagos ég ismerete a pásztortudás szerves része volt.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 16., kedd, 5:00

Műsorvezető: Juhász Zsolt
Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább