Napközben: Immunerősítés a gyerekeknél a suli és ovikezdésre

Az augusztus 11-i adás tartalmából.
 

Fenntartható kertek
A kiskertkenek, közösségi kertek nagyon népszerűek. Ahogyan az élet számos területén, úgy itt is megjelenik a környezettudatos szemléletmód, egyfajta visszavágyódás a természethez. Hogyan lehet egy kert fenntartható? Egyszerű praktikákkal, ami még költséghatékonnyá is teszi a kert gondozását. Aztán fitoterapeutával az ehető vadnövényeket vizsgáljuk meg, ami egyre népszerűbb a fiatalok körében, de sok a téves információ az interneten, így mint a gombászásnál itt is a szakértőre érdemes hallgatni.

50 felettiek foglalkoztatottsága
Mennyire becsülik meg az 50 év felettieket a munkáltatók? Erre is keressük a választ. Az idősebb korosztályban sok lehetőség van, amit csak észre kell venni. Ebben a korban jellemző a karrierváltás, ám ehhez bátorság kell. Éppen úgy, mint egy vállalkozás elindításához. A Design Terminál most egy mentorprogramba várja a jövő vállalkozóit.

Turisztikai rovat – Mária út
A pandémia kezdete óta újra bátrabban zarándokolnak az emberek. Az útvonalakat pedig fejlesztik, hiszen a vallásturizmus fontos alap pillére a zarándoklat. Augusztus 13-án a békéért imátkoznak majd azok, akik az 1Úton Nemzetközi Zarándoknaphoz kapcsolódnak. Öt országban zarándokol majd mintegy húszezer ember.

Immunerősítés a gyerekeknél a suli és ovikezdésre
Szeptemberben megszólal az iskolacsengő, rendszeresen lehet vinni a kisebb gyermeket óvodába. Ám gyakori jelenség, hogy az első hetek után hirtelen beteg lesz a gyermek. Majd újra megy a közösségébe és megint otthon kell ápolni. A legjobb módszer, hogy ezt elkerüljük az immunerősítés, amit ideje már most elkezdeni. De nem minden gyermek szereti a zöldséget, gyümölcsöt. A válogatós gyerekek szülei is kapnak tanácsot adásunkban.

Napközben – Kossuth Rádió – augusztus 11., csütörtök, 9:05

Szerkesztő: Bartha Bernadett
Műsorvezető: Gécsek-Tóth Enikő

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább