– „Közöttetek van!” Hangképek a 13. Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozóról, Gyuláról. Az ötnapos rendezvényen beszélgettünk résztvevő fiatalokkal, Pápai Attila házigazda lelkésszel, sétáltunk a tábor területén és megkérdeztük: kinek mit jelent a mottó: „Isten országa közöttetek van”?
– Beugrottunk a Lehetőségek piaca sátraiba, interjút készítettünk Gundel Takács Gáborral, az egyik főelőadóval.
– Igényes – ezzel az egy szóval kezdte értékelését dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, akit már a találkozó után kértünk rövid reflexióra
– Augusztusi adásainkban még további beszélgetéseket, interjúkat, áhítat- és előadás részleteket hozunk Gyuláról.
– A zenék pedig egyenesen a Göndöcs-kerti Torony színpadról hangzanak fel szélrózsás adásainkban.
/
Várják Önöket Stifner-Kőháti Dorottya és Hajdú Tibor
Erős vár a mi Istenünk – Kossuth Rádió – augusztus 1., hétfő, 13:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.