Szombat reggel: Napvihar és sarki fények

A július 23-i adás tartalmából.

– Ez az a nap 2022
Határon túli magyar gyerekek vitorlástáborát tartják Orfűn. A nyáron az országban három helyen összesen 180 fiatal vehet részt a Rákóczi Szövetség által szervezett programokon.(részvevő gyerekek, dr. Kollár Lajos az MVSZ tiszteletbeli elnöke)
– Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Kőfesztet – a nyugalom fesztiválját. A Káli-medence tíz településén rengeteg program várja az érdeklődőket.(Csúri Ákos főszervező)
Szegeden szombaton kezdődik vitorlázórepülő VB.(Szántó Péter versenyigazgató, Kovács István a szervezőbizottság elnöke, Szabó Péter versenyző)
Szabadidősport
Nemzetközi hírek
– Napvihar és sarki fények.
– Sürgősségi orvosok készítettek társasjátékot, hogy játékos formában ismertessék meg a sürgősségi betegellátás során alkalmazandó eljárások elméleti és gyakorlati alapjait. A társasjáték elsősorban az ezen a területen dolgozóknak , illetve azoknak szól akik ezt tanulják, viszont mások is élvezhetik, akik nem az egészségügyben tevékenykednek.
Simonyi Károly emlékszoba nyílt Pécsett, az átadásra eljött a világhírű tudós fia Charles Simonyi is.
Tizenhárom éves korában már detektoros tizenöt évesen pedig csöves rádiót épített. A 86 éves Tarnóczy András évtizedeken át dolgozott rádiógyárunk fejlesztési osztályán, s ezen felül szabadidejében rengeteget tett azért, hogy működőképes állapotban maradjanak fenne a hazai rádiózás első ötven évének műszaki relikviái. Gyűjteménye mosta a komáromi múzeum tulajdonába került.
– Először vesz részt magyar együttes harangzenészek világtalálkozóján a műfaj hazájában, Amerikában. Az ország egyetlen harangzenekara, a Szironta Együttes is ott lesz a 20. Nemzetközi Kéziharang Szimpóziumon.
Kísérleti programot indított a karbonsemleges vendéglátás népszerűsítésre , az „ökológiai lábnyom” csökkentésére a kedvelt üdülőhely Orfű önkormányzata.
– Világjárás bűnügyekkel. Megjelent az utazó kriminalista új könyve.(dr. Fenyvesi Csaba egyetemi tanár a könyv szerzője)
Budapesten tartják a világ egyik legfontosabb régészeti konferenciáját. Az esemény célja, hogy bemutassa a legfrissebb tudományos kutatási eredményeket a régészet és a kulturális örökségvédelem témájában. A rangos rendezvényre a világ több mint 20 országából érkeznek résztvevők.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Szombat reggel – Kossuth Rádió – július 23., szombat,  6:00

Szerkesztő-műsorvezető: Gungl László

Vissza a műsor oldalára>>>

Olvasson tovább