Hajnal-táj: Útifű teával a parlagfű allergia ellen

A július 21-i adás tartalmából.
 

– Csákváron jártunk.

-A horgosi kerékpárút egy szakasza, egy kerékpáros pihenőhely, valamint több kerékpárút tervdokumentációja is elkészült a Magyarkanizsa, Röszke és Szeged önkormányzatait összekötő, határon átívelő IPA-projekt keretében. A városok együttműködésének hosszútávú célja, hogy egy olyan kerékpárutat alakítsanak ki, amelyen két keréken Zentáról Szegedre lehet majd eljutni. Korom Sarolta riportja.

– Az 50. okoszebrát adták át Szegeden a Szabadkai úton. A forgalmas út menté óvoda és iskola is működik, ezért is nagyon fontos, hogy a szülők gyerekeikkel biztonságosan tudjanak átkelni a zebrán. A legújabb technológia szerint kialakított gyalogátkelőhely aszfaltjába beépített ledek messziről figyelmeztetik az autósokat, ha gyalogos közeledik és jelzi átkelési szándékát. Az zebra-avatást követően Nagy Margit szólított meg az éppen arra közlekedő Balázs Lászlót.

– Ismét egy nemzetközi versenynek ad otthon a MATE Kaposvári Campusa, az egyedülálló infrastruktúrával rendelkező Pannon Lovasakadémián tartják ugyanis idén a Junior és Fiatal Lovastornász Európa-bajnokságot. A július 27-31. között megrendezendő kontinensviadalon 17 nemzet közel 150 lovasa, 75 lóval versenyez majd. A lovassportnak és a lovasképzésnek komoly hagyományai vannak Kaposváron, amely immár az ötödik alkalommal rendezhet nemzetközi megmérettetést a lovastorna szakágban.

– Dinnyésháton folytatódik a Hulladékmentes Tisza Program. A világ egyik legnagyobb üdítőitalgyártó cége egyedülálló összefogásban küzd az ártéri területek szennyezése ellen. A 2019-ben indult program során a Tiszát és környékét 80 tonna hulladéktól tisztították meg közösen. A Coca-Cola globális alapítványa azóta összesen 400 ezer dollárral támogatta a Hulladékmentes Tisza Programot, amely a rövidtávú hulladékgyűjtésen túl sokkal többet adott a Tiszának és a résztvevőknek: a hulladéktérképezéshez elindult a GPS alapú nyomkövetés, kiépült az első Kiskörei Folyómentő Központ és a műanyag hasznos másodnyersanyagként a Plasztikkajak prototípusaiban öltött különleges formát.

– Útifű teával a parlagfű allergia ellen. Szabó György füvészmester ezt írja az allergiáról: „A tudomány egyik nagy rejtélye az allergia, ez a napjainkban oly gyakori betegség. Az allergia oka az immunrendszer túlérzékenysége. Általában örökölhető az allergiára való hajlam, és gyakran a légzőszerveket támadja meg (szénanátha, asztma). Számos allergiafajtát ismerünk, ezek közül a leggyakrabban a pollenallergia és az ételallergia fordul elő. A gyógynövények segíthetnek abban, hogy immunrendszerünk ismét kiválóan működjön, de ez egy lassú, többlépcsős folyamat, türelmesnek kell lennünk.”

– Róka Bence vadgazdamérnök és a Tiszavasvári Szikra Vadásztársaság szakembere. Az első ismereteket édesapjától szerezte, majd képezte magát és diplomásként igyekszik a vadásztársaság javára dolgozni, hiszen az őzek jelentik a megélhetést, de csak akkor, ha kevés a dúvad, ha genetikailag kifogástalan az állomány és ez vonatkozik a dámvadra is. Zsoldos Barnabás beszélgetése.

– Gondban vannak a kertészetek: bár az aszály ellenére kiváló minőségű a dinnyetermés, nincs, aki leszedje. Az erdőtelki Slakta család több mint 20 éve foglalkozik termesztéssel, de egyre kevesebb területen kénytelenek ültetni dinnyét, mert nincs munkaerő. Hiába fizetnék meg a napszámosokat, több tízezer forintért sem vállalják a kemény munkát. Pilisy Csenge elsőként a családfőt, Gyulát kérdezte

– Hova ültessük, milyen fajtát és hogyan védjük? Ha nem akarunk elbúcsúzni a kajszibaracktól, ezeket a termelőknek mindenképpen újra kell gondolnia a jövőben, hogy az éghajlatváltozás kihívásaival fel tudják venni a versenyt. A Nébih és a NAK közös szervezésben hívta a kajszitermelőket tegnap (szerdán) Tordasra, az ottani fajtabemutató telepre, ahol több külföldi alternatív termelési mód mellett bemutattak olyan itthon nemesített kajszifajtákat is, amelyek jobban ellenállnak a betegségeknek és az időjárásnak.

– Az idei „Szedd magad!” akciók a gyümölcsök bolti áremelkedése miatt egyébként is nagyon népszerűek, ám a kajszi egyértelműen az egyik kedvenc. A szedés azonban a legtöbb területen igencsak rövid időtartamúra sikeredett, egyrészt sokan rohantak szedni már az első napokban, másrészt kevesebb és apró szemű a gyümölcs, és az érés is korábban indult. Az idei fagy és az aszály is okozott gondot, bár a pomázi Dolinavölgy, ahol jártam, még nem is számít rossz területnek, sőt, jó a talaj vízmegtartó képessége, és a fiatal ültetvényeket tudják öntözni.

– Közösségi kertben nevelnek zöldségeket Pécsett egy kertvárosi panelház tövében. A lakóközösség egyetértésével művelni kezdtek egy gazzal benőtt füves területet, mára már öröm ránézni a palántákra, virágokra. Tökéletes sorban állnak a nádszálak, amikhez a paprika palántákat kötözték, de ugyan ilyen rendezettek a paradicsomkarók is.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – július 21., csütörtök, 5:00

Műsorvezető: Bicsák Eszter
Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább