Kalendárium: A Magyar Nemzeti Múzeumban hétfőn kezdődik az első idei gyermektábor

A július 1-i adás tartalmából.
 

– Különleges program lesz július 10-én Veszprémben a patinás Várban lévő Dubniczay-palotában. A Múzeumok Éjszakáján, az Üveg Nemzetközi Éve apropóján nyílt meg a Négy-szög című kiállítás. A Vasarely által ihletett tárlaton a ZéróPlusz Táncstúdió táncosai vezetik majd végig az érdeklődőket.

– Idén 92 éves a debreceni Déri Múzeum, ebből az alkalomból számtalan kiállítást, kisebb-nagyobb eseményt tartanak. Arról azonban még a debreceniek sem tudnak túl sokat, hogy ki volt az alapító. Erről készült most egy részletes tanulmány a rangos kulturális intézmény kiadásában.

– A Magyar Nemzeti Múzeumban hétfőn kezdődik az első idei gyermektábor, amikor változatos témákkal várják a történelem iránt érdeklődő 7-12 éves gyerekeket. A nagy múltú kiállítóhely minden héten új témával várja az érdeklődőket. Hétfőn például Ősök tere címmel régész tábort tartanak, de lesz később a városépítőkről, és a török hódoltságról szóló program is.

– Jókai-Endrődi bableves muri lesz másnap este 6 órától a Balaton északi partján lévő Alsóörsön. A kis faluban elevenen él Endrődi Sándor költő emléke, aki gyakran találkozott ott a tavon Balatonfüredről hajóval érkező barátjával, Jókai Mórral. A település egyékbént éppen idén ünnepli 750 éves születésnapját is.

Hírek:

– Aznap este tartják a fővárosban a Művészetek Palotájában a IV. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep nyitókoncertjét

– A Szajna partján – címmel lesz ma előadóest Pécsett a Hild udvarban. Kéméndi Tamás és Györfi Anna Ady Endre Párizsát varázsolják a hallgatóság elé. A program este 7 órakor kezdődik Pécsett a Hild udvarban, esőhelyszín a Művészetek és Irodalom Háza.

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – július 1., péntek, 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább