Hajnal-táj: Nemzetközi Duna-nap

A június 29-i adás tartalmából.
 

Ma van a nemzetközi Duna-nap. A világon ez a „legnemzetközibb” folyó, annyi országot érint. „Fekete” az eredete és a vége is, hiszen a német Fekete-erdőben ered és a Fekete-tengerbe torkollik gyönyörű deltájával. 2850 kilométert tesz meg, és hatalmas a vízgyűjtő területe és fontos hajóút vezet rajta. Vizét rengetegen isszuk és szerencsére mára a szennyezések ellen is sokan küzdenek. Magyarországon sokkal tisztább a folyó, mint évtizedekkel ezelőtt, de sajnos, tőlünk délre még sok gyár engedi tisztítatlan szennyvizét a Dunába. Magyarországon a kijelölt helyeken lehet benne fürödni, és a vízi turizmus is egyre inkább épít rá. Tisztaságát jól mutatja, hogy 10 éve már ismét vannak kérészek a Dunánál. Idén újabb területeket nyilvánítottak védetté…

Igazi nyári strandidő van, de pár szabállyal azonban érdemes tisztában lenni, mivel súlyos bírságot kockáztat az, aki nem a megfelelő helyen csobban. A szabálysértés ugyanis akár 150 ezer forinttal is büntethető. És minden évben, így már az idén is hallottunk tragikus vízbefulladásokról…

Az idén rekord mennyiségű szemetet szedtek össze a Pet Kupa kalózai, de még további szennyezésre is lehet számítani. A probléma orvoslására Bérelj kenut egy zsák szemétért a Tisza-tavon! címmel különös akciót hirdetett most az egyik tiszafüredi túraközpont. Legutóbb 100 zsák szemét gyűlt össze, ezért idén újra indult a kezdeményezés, amely hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb hulladék szennyezze a Tiszát.…

Hajlandóak lennének kompromisszumra, de a betonteknőt nem tudják elfogadni a pécsi Magyarürögi vízfolyás mellett élők. A tiltakozók szerint eddig nem volt komoly egyeztetés, ezért petíciót adtak át és nyílt levelet írtak Péterffy Attila pécsi polgármesternek. Évekkel ezelőtt, még az előző városvezetés idején nyert el forrást az önkormányzat a patak rendezésére, hogy megakadályozzák az villámárvizeket. A mostani városvezetés azonban lakossági igényekre hivatkozva átdolgoztatta a terveket…

Magyarországon a csapadékhiány és az aszály nem csak az aratást hozta előre, hanem az országot is három részre osztotta: a Dunántúl déli, nyugati része kapta a legtöbb csapadékot, itt elfogadható lesz a mennyiség és a minőség, míg a Dunántúl északi részén már kevésbé. Az Alföldön várhatóak a leginkább gyengébb eredmények. Országszerte azonban továbbra óriási a csapadékhiány és a növények fejlődését tovább hátráltatja a magas hőmérséklet…

Elindult a 41. Országos Borverseny. A bírák tegnap elkezdték a zsűrizést, és habár az elmúlt évek nagy dobása a rosé volt, idén leginkább a pezsgő borokra irányul a legtöbb figyelem. A verseny megnyitóján Kulik Bence járt…

Csehországban és Franciaországban már bizonyítottak a magyar sajtbírák, és idén újabb, több, mint 30 bíráló kapott oklevelet több hónapos képzés után a Magyar Sajtkészítők Egyesületétől. Fontos szempont volt, hogy ne a sajtszakmából érkezzenek és – a borászat után nem meglepő, de – a nők itt is bizonyították, milyen jó az ízlelésük, szaglásuk. A hazai sajtversenyek is egyre nívósabbak, és a minőségre sem lehet panasz, ami főképp a jó, Kárpát-medencében termelt tejnek köszönhető…

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – június 29., szerda, 5:00

Szerkesztő-műsorvezető: Füredy Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább