Hajnal-táj: Immár 9. alkalommal hirdették meg a Balaton Fagyija versenyt

A június 27-i adás tartalmából.
 

Kiemelt téma:
1. A Balatoni Turizmus Szövetség immár 9. alkalommal hirdette meg a Balaton Fagyija versenyt, amelyre összesen 15 fagylalt költeményt neveztek be a Balaton környéki települések cukrászdái, fagyizói. Az idei Balaton Fagyija címet a balatonakarattyai Sissi Fagyizó „Eszterházy epercsoda levendulával” elnevezésű fagyija nyerte el…

Egyéb témák:
2. A napokban meghosszabbították a Falusi CSOK határidejét! Fontos változás a családosoknak, hogy az ötezer fő alatti a lélekszámú településeken év végéig továbbra is igényelhető a Falusi CSOK, és a Magyar Falu Programot is folytatják, mert bizonyítottan segít megállítani az elvándorlást a kistelepülésekről. Zsoldos Barnabás összeállításában elsőként Gyopáros Alpárt, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost hallják, aki januárban nyilatkozott rádiónknak a Magyar Falu Program újonnan megjelent pályázatai kapcsán…
3. Eger, ahol szintén jó élni, de sokszor élhetetlenné teszi a megnövekedett autós forgalom a várost. Nem az elkerülő út, hanem a nyomvonal ellen tiltakoznak az egriek. Már több mint 2000 aláírás gyűlt össze a környéken lakóktól, amelyben arra kérik a NIF Zrt-t, vigyék a belső nyomvonalat jóval távolabb a lakóterülettől, vagy inkább a külső nyomvonalat válasszák…
4. A világjárvány miatt kihagyott 2 éves szünet után az idén megrendezték a 22. Rózsa Ünnepet Szőregen. A készülődés alatt a szőregi művelődési házban csak gyűltek a rózsaszálak ezrei. Nagy Margit a nyitó napon, pénteken látogatott el a magyar rózsatermesztés fellegvárába, ahol Hegedűs Adika a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének elnöke mutatta meg, hogy készülnek a rózsahölgyek a 3 napos eseményre…
5. Magyarországon napi 15 ezerért sem lehet napszámost találni, hatalmas veszteségeket okoz a kertészeknek a munkaerőhiány. Ez évente körülbelül 50-80 milliárd forint bevételkiesést jelent. Becslések szerint az ágazatban összesen 140 ezer főállású dolgozik, a részmunkaidős vagy szezonális munkásokkal együtt azonban mintegy 200–250 ezer fő. De se a fizikai munka, se a szezonalitás nem vonzza a fiatalokat…
6. Nehéz a gyümölcstermesztők helyzete. Hiába jó a termés, van munkaerő is, az értékesítés azonban megnehezíti a helyzetet. A termelési költségek körülbelül 50 százalékkal nőttek, az értékesítési ár viszont folyamatosan csökken. A Zala megyei Nagykutas mellett lévő Alma 2000 kft.-nél több gyümölcs termesztésével is foglalkoznak, ám helyzetük évről-évre egyre nehezebb…

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Hajnal-táj – Kossuth – június 27., hétfő, 5:00

Szerkesztő-műsorvezető: Füredy Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább