Hatévesen az volt az álmom, hogy gyerekeket szeretnék nevelni – mondja Lakatos Klára. A Hosszúpályi cigánytelepén felnövő kislány szorgalma, alázata és kitartása végül meghozta számára a sikert.
A település első roma származású óvodapedagógusa lett, és hosszú évek óta gyermekeket nevel. Amit egykor megálmodott magának, az valóra vált, köszönhetően erős Istenhitének és a családjának.
Az ország egyetlen roma nemzetiségi óvodájában, a Debrecen melletti Hosszúpályiban is elérkezett a nagy nap, amikor a nagycsoportos óvódások elballagtak.
Az intézmény annak idején a helyi cigány szülők kérésére indult, ők kezdeményezték, hogy gyerekeik az óvodában anyanyelvükön kommunikáljanak, valamint megismerkedjenek a hagyományaikkal és a kultúrájukkal.
Közelebb – Roma magazin – Duna – június 27., hétfő, 6:50
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.