Kalendárium: Megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított, impozáns Barokk Csarnoka

A június 14-i adás tartalmából.
 

– Megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított, impozáns Barokk Csarnoka. A most megnyílt múzeumi térben mintegy negyven, a csarnok építészeti stílusához kapcsolódó szobrot és domborművet is megcsodálhatnak a látogatók, köztük az itáliai öntőműhelyek kisbronzait, valamint velencei mesterek márványból és fából faragott remekműveit. A szobrok mellett, a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő itáliai, spanyol és német kollekcióból kiválasztott közel harminc festménnyel is találkozhat itt a közönség, ezeken a műtárgyakon keresztül a barokk festészet stiláris sokszínűségéről és tematikus gazdagságáról kaphatnak képet a látogatók. Kádár Dóra
– Tóth Péter Erkel-díjas zeneszerző Isteni pokol című oratóriumának szegedi bemutatója a Dómban-Beslin Anita
– VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Június 23. és 26. között kilencedik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi
Találkozót. A nagymarosi Duna-parton idén félszáznál is több zenei programmal, színházi és utcaszínházi előadásokkal, természetjáró, valamint családi programokkal várják a fesztiválozókat. A szervezők idén is kiemelt hangsúlyt fektetnek a visegrádi négyek országaiból érkező társulatok és fiatal tehetségek bemutatására. Náray Balázs
– A színház más is tud lenni. Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program új, saját szervezésű előadás-sorozata a színházat és a közönséget fogja egymáshoz közelebb hozni azáltal, hogy nem klasszikus helyszínválasztással kimozdítja a nézőket az általános felfogásból és felülírja a klasszikus színházi tereket, fellépőket és eseményeket. A sorozat célja, hogy kísérletező jelleggel bemutassa a színházi műfaj fejlődését, alakulását és a kortárs műveket. Kuti-Hajdufy Eszter
– Június 13-19. XVII. Magyar Táncfesztivál Győrben. Gárdonyi Eszter
– Hír:
Az 1934-es, népszerű magyar film, a Meseautó sztorija ezúttal színpadon látható. Szente Vajk,Galambos Attila és Bolba Tamás darabját, a nemrég bemutatott musical vígjátékot ma este is játsszák a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Rendező: Puskás Tivadar.

Hallgassa meg!

 
Kalendárium – Kossuth – június 14., kedd, 15:32

Szerkesztő: Nánási Anikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább