Napközben: Pünkösdi néphagyományok

A június 6-i adás tartalmából.
 

Pünkösdi néphagyományok
Májusfa, pünkösdi királyság, tavaszköszöntés vagy épp „törökbasázás” – számos néphagyomány, szokás kötődik a magyar kultúrában a pünkösdhöz. A húsvét utáni 7. vasárnap és hétfő a keresztény hagyományban a szentlélek kiáradásának ünnepe, eredete pedig az ószövetségi zsidó vallási ünnep, a törvényadás emléknapja, és az új kenyér ünnepe. Mivel a húsvét utáni 50. napon tartják, görög nevének jelentése is 50, a magyar „pünkösd” szó pedig ebből származik. A népszokások főként a tavasz köszöntéséről szólnak – hogyan ünnepelték régen, a falvakban a pünkösdöt, mely szokásnak mi a jelentése, eredete?

Nyaraljunk itthon – turisztikai kilátások a nyárra
most már nem is a tavaszt, hanem a nyár beköszöntét ünnepelhetjük pünkösdkor – valószínűleg sokan már tervezgetik nyári szabadsáukat, utazásukat, szabadidős programjaikat. mi várható a turizmusban, és miért érdemes külföld helyett a szépséges magyar tájakra ellátogatni?

Kis fesztiválkörkép
Nemcsak a pihenés, a szép hazai tájak, vagy az íncsiklandozó, hagyományos magyar ételek miatt érdemes felkeresni hazánk különböző kisvárosait vagy falvait, hanem a színes, változatos programok miatt is. Például rengeteg fesztivál közül válogathatunk, amelyek már nemcsak vásárokat, vagy zenei programokat kínálnak, de egy-egy témát járnak szorosabban körül – szólnak például az ősi magyarságról, összművészetről, vagy épp a vidékre költözésről, a hagyományos, ökologikus megoldásokról. Ezekből mutatunk néhányat.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Napközben – Kossuth Rádió – június 6., hétfő, 9:05

Szerkesztő: Forrai Mária

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább