Hajnal-táj: Szöszölnek a nyárfák

A május 24-i adás tartalmából.
 

– Ha nem lesznek extrém időjárási körülmények, akkor idén végre bőven kóstolhatjuk a nyári gyümölcsöket, jónak ígérkezik a kajszi, az őszibarack, a cseresznye és a szilvatermés is. Jó tudni, hogy a teljes állományon belül az ültetvények 11,5 százaléka öko művelésű, ezzel pedig Magyarország területnagyság alapján a világ 10. legnagyobb mérsékelt övi biogyümölcs-termelőjévé vált, Európában pedig a 4. helyen állunk.

– Martonvásárra kalauzol bennünket a Hangtár mai adása, ahol az Agrártudományi Kutatóközpont részeként nyílt meg az AGROVERZUM tudományos élményközpont. Ismeretterjesztő központ és játszóház egyben.

– Állatorvos válaszol sorozat – Mi a teendő ha megjelent az orsóféreg a baromfiudvarban?

– Állatvédelemi sorozat Benkő Andrea – Az utóbbi évtizedben egyre több hírt hallunk arról, hogy vadállatok az ember közelébe merészkednek. A városokban gyakran feltűnnek nyestek, rókák, ritkábban sakál is bizonyos területeken. A sünök azonban egyre inkább az életünk részei lesznek. Az együttélés azonban korántsem zökkenőmentes.

– Várhatóan Debrecenben nyílik meg az ország első Állatvédelmi Információs Tudakozóközpontja. Egyre jobban figyelünk a háziállatokra és vadon élőkre is, érzékenyebbek vagyunk a betegségeikre, problémáikra, de gyakran nem kapunk választ kérdéseinkre. Ez a debreceni központ segít megtalálni a megfelelő csatornát, telefonszámot az állatbarátoknak.

– Őshonos kutyatalálkozó Hevesen. A magyar kutyafajtákat mutatta be és népszerűsítette a hevesi Kutyaiskola a hétvégén. A programon a terelő- és vadászkutyák tulajdonságait, tenyésztési feltételeit emelték ki azzal a nem titkolt céllal, hogy egyre többen tartsanak otthon is hungarikum fajtákat, s így fennmaradjon az őshonos állomány.

– Bozsik József gazda rovata. Szöszölnek a nyárfák, környékükön minden csupa „vatta”. Ez allergiaokozó és takarítani sem nagy öröm. A termős példányok ontják a szöszöket, amelyek szennyezik a környezetünket ezzel a „vattával”, ráadásul allergiát is okozhatnak. Hogyan tudnánk kiiktatni azt, hogy a jövőben, a parkokban ne legyenek olyan nyárfák, amelyek szöszölnek? A megoldás a porzós nyárfák ültetése lenne.

– Korpás Éva – Kiemelkedő eredménynek számít, hogy hazánkban a gyümölcstermő ültetvények 11,5 százaléka, azaz 7306 hektár öko művelésű, ezzel pedig Magyarország területnagyság alapján a világ 10. legnagyobb mérsékelt övi biogyümölcs-termelőjévé vált. Európában pedig a 4. helyen állunk. Tavaly a kormány megnyitotta az ökológiai gazdálkodáshoz történő csatlakozás lehetőségét. Sokan beléptek a rendszerbe a magasabb támogatás reményében is. Idén 100 milliárd forinttal nagyobb összeget fizetett ki az agrártárca a biogazdák közösségének, mint tavaly. Azt csak a 3 éves átállás és a bio tanúsítvány megszerzése után lehet tudni, , hogy mennyivel nő a biogazdák tábora.

– Kulik Bence – Jó közepes kajszitermés ígérkezik – derült ki a FruitVeb sziromhullást követő körképéből. Fagykárt szinte csak a korai fajták szenvedtek, az ültetvények jelenlegi állapota pedig jó, de legalább közepes termést ígér.

– Nemcsak nálunk, déli szomszédunknál is folyamatos az áremelkedés. Szerbiában a majális ünnepek előtt ugrásszerűen megnőtt a tőkehúsok ára, ennek egyik oka, hogy a magas takarmányárak miatt egyre több kis- és közepes termelő felhagy az állattenyésztéssel.

– Jelentősen visszaesett a magyar marhahúsexport, de emelkedett a felvásárlási ár és a támogatások összege.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – május 24., kedd, 5:00

Műsorvezető: Juhász Zsolt
Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Videó ajánló

Olvasson tovább