Kalendárium: Elindult a Partitúra 5.évada a Duna Televízióban

A május 6-i adás tartalmából.
 

– Elindult a Partitúra 5.évada a Duna Televízióban, Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetörténész vezetésével. A műsor több mint turisztikai magazin, célja, hogy a nézők megismerjék hazánk kulturális életét és sokoldalúságát, a történelmét, egy -egy település híres szülöttjeit, nevezetességeit, népszokásait, művészeti kincseit, amelyek közül természetesen a zene sem hiányozhat. A Partitúrát szombatonként 10.30-tól nézhetik meg a Duna Televízióban.

– Adománygyűjtő koncertet adnak ma este 6 órától a debreceni református Nagytemplomban az ukrán-orosz konfliktus miatt bajbajutottak megsegítésére. A Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kezdeményezésére az egyetem, a város és a történelmi egyházak összefogásával valósul meg a rendezvény. Körülbelül háromezer nézőt várnak a Nagytemplomba, míg az előtte található téren felállított kivetítőkön szintén több ezren követhetik a jótékonysági eseményt.

– Közel 10 millió eurót biztosít a szabadkai Szent Teréz-székesegyház felújítási munkálatainak befejezésére a magyar kormány. Erről Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter egyeztetett a bazilikában Slavko Večerin püspökkel. A székesegyház a 18. században mocsaras talajra épült, emiatt már az építkezés során megjelentek az első repedések. Száz év alatt, a két torony 15 centimétert távolodott el egymástól, a repedés napról napra egyre szélesebb. A szabadkai bazilika jövőre lesz 250 éves.

– Balatonfüred épített örökségét általában a reformkori városrésszel azonosítjuk, és rögtön a Tagore sétány, a Blaha vagy Jókai villa, vagy a Szívkórház épülete jut az eszünkbe. Ám a település helytörténete rendkívül érdekes a feljebb lévő faluban is, amelyről sokkal ritkábban beszélünk. Friss helytörténeti kutatás zajlik például az ott található, egykori Járásbíróság épületéről, amelyben most éppen egy óvoda székel.

Hírek:
Kísérleti fotográfia kiállítás aznaptól a Kiscelli Múzeumben
Megyesi Schwartz Lúcia, Bizják Dóra: Debussy / Ravel / Bartók műveket játszik aznap este a Bartók Béla emlékházban

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – május 6., péntek, 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább