– „Kórházi tudósítónk jelenti” – műtét után lábadozó állandó munkatársunk, Gáncs Péter ny. püspök most is hozott lelki útravalót
– Anyák napját ünnepeljük a világban májusban. Hit, küzdelem, Isten kegyelme is ajándékai. Beszélgetés dr. Pángyánszky Ágnes lelkész, adjunktus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője hitről, anyaságról, női hivatásról
– „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg…” Életek mentünk: körkép az ukrán menekülteket segítő evangélikus összefogásról. Skola, azaz iskola az Üllői úti Országos Iroda alagsorában ukrán gyerekeknek. A részletekről Varga Márta oktatási osztályvezető ad tájékoztatást.
– Imádsággal búcsúzunk az Imádkozz velünk! című imakönyvből, a szerkesztő, dr. Szabó Lajos tolmácsolásában
Várják Önöket Stifner-Kőháti Dorottya és Hajdú Tibor
Erős vár a mi Istenünk – Kossuth – május 9., hétfő, 13:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.