Kalendárium: A Zeneakadémia is alapító tagja egy új európai múzeumi hálózatnak

Az április 20-i adás tartalmából.
 

– Vajdaságban mutatták be Fekete Ádám első kőszínházi rendezését a Délmezopotámiát. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának harmadik bemutatója egy kalandjáték, abszurd történet, ami a szerző saját önreflexiója. Fekete Ádám nemcsak rendezte az előadást, de a darabot is ő írta.
– A magyarországi Koreai Kulturális Központban igazán különleges kiállítás nyílt. A koreai ábécé, a hangul figuratív jellegzetességeit és Jun Dongdzsu . (ejtsd: JUN DONG JU) költészetének mondanivalóját hangsúlyozó kortárs műalkotások a mai Dél-Koreára reflektálnak. Jun Dongdzsu 1917-ben, a japán gyarmatosítás idején született. Fiatalon halt meg, de művei mai napig népszerűek. A Közös ihlet: hangul Jun Dongdzsu költészete nyomán című budapesti kiállítás lehetőséget nyújt a magyarok és a koreaiak számára, hogy mélyebben megértsék egymás kultúráját és történelmét.
– A Zeneakadémia is alapító tagja egy új európai múzeumi hálózatnak – A Liszt Múzeum és a Kodály Múzeum része lett a zenészek és komponisták emlékházait tömörítő, most létrejött európai szövetségnek, a kezdeményezés alapító dokumentumát vasárnap írták alá Franciaországban.
– Egyedülálló programsorozattal mutatkoznak be a Madách Színház művészei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az április 22-24. között debütáló szabadságharc eseményeiről szóló „A tizenötödik” című musical színészei márciustól júniusig számtalan alkalommal tartanak rendhagyó tárlatvezetést, melyhez a hátteret a múzeum szakemberei adják.
– A budavári Mátyás-templomban ad koncertet ma este nyolc órától a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara
– Kontrasztok című koncertsorozatának keretében tart hangversenyt a Zeneakadémia Kamarazene Tanszéke a Régi Zeneakadémia épületében ma este 7 órától

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – április 20., szerda, 15:32

Szerkesztő: Márta Renátó

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább