Kalendárium: Jelen/lét Fesztivál Budapesten

A március 18-i adás tartalmából.
 

– Hétfőn ( márc.21.) kezdődik és egy hétig tart a Jelen/lét Fesztivál Budapesten, a Nemzeti Színházban. A rendezvény célja, hogy ösztönözze, támogassa és fejlessze a magyarországi nemzetiségek anyanyelvű színjátszását, elősegítse kapcsolataik építését: egymás között, a magyar színházi szakmával és nemzetközi téren is. A fesztivál kiváló lehetőség arra, hogy a nemzetiségi színházak képviselői újra együtt legyenek, megmutatkozhassanak a nagyközönség és a szakma előtt.
– Idén is átadták a Március 15-i nemzeti ünnep alkalmából az állami kitüntetéseket, a köztársasági elnök által. int egy kitüntetettel
– Múlthéten csütörtökön köszöntötték az Uránia Moziban Szokolay Balázs Liszt-díjas zongoraművészt. Szokolay 60 címen pedig az M5 tűzte műsorára pár napja azt a kisfilmet, amelyben a művészt 60-dik születésnapján köszöntötték a Zeneakadémián. Szokolay Balázs a nemzetközi zenei élet meghatározó alakja, pianistaként és zenepedagógusként is. Repertoárja széles skálát ölel fel, benne jelentős szerepet kap a kamarazene is. Előzetes a vasárnap délután 15 órakor kezdődő Nagyításból
– Ezen a napon, 1942-ben született Illés Lajos Kossuth-díjas rockzenész, billentyűs, zeneszerző, énekes, a nevét viselő együttes alapítója és vezetője.
Hír:
– Aznap nyílik a Kossuth-díjas táncos-koreográfus, népi faszobrász, faragóművész, érdemes művész, Erdélyi Tibor kiállítása a fővárosi Hagyományok Háza Kallós Zoltán kiállítótermében. Erdélyi Tibor a Magyar Állami Népi Együttes szólótáncosaként emlékezetes darabok főszereplője volt. Koreográfusi pályafutása is megjelenik a tárlaton, és ezen túl, Erdélyi Tibor fafaragóként életre hívott gazdag életművét is láthatja majd a közönség.
– Mihail Pletnyov, Takács-Nagy Gábor és a Concerto Budapest lép fel aznap este fél 8-kor a Művészetek Palotájában. Műsoron Beethoven: Egmont-nyitánya, és c-moll zongoraversenye, valamint Csajkovszkij: f-moll szimfóniája.

Hallgassa meg!

 

Kalendárium – Kossuth – március 18., péntek, 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Olvasson tovább