Hajnal-táj: Fejlesztik a Tisza-tó környékét

A február 25-i adás tartalmából.
 

– Velünk élő kommunizmus. Többszáz embert hurcoltak el az Őrségből a Hortobágyra 1950-ben, több hullámban. A kitelepítéshez és kényszermunkához nem kellett különösebb indok, elég volt egy kicsit nagyobb föld, irigység, harag. Akik aztán éveket töltöttek szinte rabszolgasorsban nem térhettek haza szülőföldjükre. Az Őrségi Kitelepüléseket Kutató Egyesület évek óta próbálja feltárni a múltat, és megismertetni a történelem ezen sötét korszakát.

– A járványhelyzet miatt hosszú hónapokon át nem tarthattak délutáni foglalkozásokat az általános iskolákban, ám a korlátozások enyhülésével a gyerekek legnagyobb örömére a nógrádi Dorogházán újra működik a népszerű horgász szakkör. Csaliznak, horgot kötnek, megismerkednek a halfajtákkal, élőhelyükkel, a természettel.

– A vásárosnaményi Postás Horgász Egyesület ebben az évben 70 éves. A Tisza a szomszédságban „ballag le partalan medrében”.. ezzel együtt is a Keskeny nevű holtágon érzik otthon magukat, itt alakítottak ki horgászhelyeket, úgy, hogy a holtág vadregényességét meghagyták. A vendégek, ha érkeznek, nekik komfortosabb körülményeket biztosítanak.

– Fejlesztik a Tisza-tó környékét, kifejezetten a horgászturizmus miatt. Több mint 100 új horgászhellyel bővül a térség Abádszalók és Kisköre közötti gátszakaszon.

– Bozsik József gazda – Lemosó permetezés, második rész. A gyümölcsféléken és a szőlőn előforduló károsítók jelentős része a növények fás részein telel át. A védekezés egyik lehetősége a nyugalmi időszakban elvégzett, úgynevezett lemosó permetezés. A rendkívül enyhe téli időjárás miatt a tavaszi lemosó permetezésnek és a metszésnek kiemelten fontos szerepe van idén, ezért ezeket a munkálatokat jobb minél előbb elvégezni.

– Ritkán zajlik és áll be a jég a hazai folyókon, de ez nem azt jelenti, hogy egy extrém gyors, napokig tartó hidegbetörés ne indítaná meg a jégzajlást. A jégtáblák jelentős károkat okozhatnak a parti vízijárművekben, mólókban, úszóházakban, hidak pilléreiben. Az előrejelzés ebben az esetben is értékeinket mentheti, ezért a Szegedi Tudomány egyetem kutatói radaros-műholdas módszerrel, az űrből megfigyelve tudják követni a jégtáblák mozgását.

– A mezőgazdaságban évente mintegy tízezer tonna fóliahulladék képződik, ezt a hulladékot tudja újrahasznosítani az a Green Technológia Kft által megvalósított üzem, amelyben egy speciális technológia segítségével – akár többször is – fröccsöntéses eljárással készítenek különböző műanyag termékeket. A mezőgazdasági fóliahulladék szakszerű gyűjtésére száz darab speciális gyűjtőkonténert alkalmaznak országszerte.

– A hajdú-bihari Görbeházán lesz az ország egyetlen galambvágóhídja, a tervek szerint az év második felében megkezdődik a termelés. A húsgalambok adta lehetőségeket messze nem használjuk ki, pedig fényes a múlt, az 1970-es, ’80-as években Európa harmadik legnagyobb galambhús termelője Magyarország volt. Mindenünk megvan ahhoz, hogy a jelen is sikeres legyen, az Agrárminisztérium ebben az évben is támogatást nyújt a tenyészállatok beszerzéséhez.

– Célzott ellenőrzésekkel igyekszik kiszűrni az alacsony minőségű külföldi sertéshúst a boltokból az élelmiszerlánc-felügyelet. Emellett három kiskereskedelmi lánc bejelentette, csak magyar és minőségi sertést árul majd a polcain, ezzel is próbálnak segíteni a nehéz helyzetbe került hazai ágazaton. A panaszt már hónapok óta hallani a tenyésztőktől, drága a takarmány, alacsony a felvásárlási ár, tartalékuk meg nem sok van, a tervezett fejlesztéseket sokan elkezdeni sem merik.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – február 25., péntek 5:00

Műsorvezető: Bicsák Eszter
Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább