Középiskolás volt Szegedi Melinda, mikor bokaszalag-szakadása után kifejlesztette az e-Fáslit. Ötletével díjat is nyert, céget alapított és azon dolgozik, hogy tovább tökéletesítse találmányát.
„Az eszköz célja, hogy adott ideig kontrollált hőmérsékletet nyújtson. Egyrészt egy matracból áll, amelyben folyadékot keringtet egy hűtő-fűtő rendszer. Másrészt tartozik hozzá egy alkalmazás, amelybe a beteg saját adatait tudja betáplálni. Ez alapján javasol terápiát az eszköz” – mesélte a jelenleg még kórházi körülmények között használható e-Fásliról a Kossuth Rádió Trend-idők című műsorában a feltaláló, aki mindössze 21 éves.
Célja, hogy otthon is használható kompakt eszközt fejlesszenek, amely képes lesz a terápiát is meghatározni.
A találmányról további részletek a Trend-idők alábbi adásában hallhatók.
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Trend-idők – minden hétköznap 15:11-től a Kossuth Rádió műsorán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.