×

Minden időben: Beiktatták Trócsányi Lászlót, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorát

A február 23-i adás tartalmából.
 

Magyarországon 150 ezer gyerek jár református hittanra, melynek nemcsak a bibliaismeret átadása a célja, hanem az Istennel való kapcsolat kialakítása, erősítése is. Hogy felhívják a figyelmet ennek fontosságára 2022-t a hittanoktatás évének nyilvánította a református egyház. Az oktatóknak munkacsoportokat szerveznek, az óvodapedagógusoknak pedig ösztöndíjprogramokat indítanak idén.

Hét fiatal zeneszerző bibliai szövegekre készült kórusműveit tartalmazza a Reménykedve Várjuk című kiadvány, amelyet Kecskés D. Balázs református zeneszerző szerkesztett. A huszonegy, három-, és négyszólamú vegyeskarra írt motettát Jézus példázatai, illetve az egyházi év vasárnapjaihoz, ünnepeihez tartozó evangéliumi szakaszok inspirálták.

Beiktatták szombaton Trócsányi Lászlót, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorát. Az új vezetőt lelki otthonából, a Budahegyvidéki Református Egyházközségből indította el szolgálatába a négy magyarországi református püspök.

Adásunk végén Steinbach József a dunántúli református egyházkerület püspökének gondolatit hallják.

Hallgassa meg!

Minden időben – Kossuth – február 23., szerda, 13:30

Szerkesztő: Somorjai-Bencze Zsófia
Műsorvezető: Kojsza Péter

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább