Kalendárium: 31 éves a Visegrádi Együttműködés

A február 15-i adás tartalmából.
 

– Idén egy szlovéniai magyar költő és egy román műfordítónő veheti át a Balassi Bálint-emlékkardot február 14-én Budapesten. Az irodalmi díjjal immár 25 év óta az európai szellemiségű művészeteket jutalmazzák
– Sajtos Gábor Ybl-díjas építész irányítása alatt újult meg mostanra Budapest első Bauhaus-temploma, a lassan 90 éves pasaréti Páduai Szent Antal templom. E mellé tervezte meg a környék hiánypótló, új kulturális központját, a Pasaréti Közösségi Házat, ahol a változatos programok közt legközelebb Nemcsák Károly színművésszel hallható majd pódiumbeszélgetés
– Először kerül színházi közönség elé az eddig csak online formában vetített előadás: Dohnányi Ernő: Simona néni / Hubay Ernő: A cremonai hegedűs két, méltatlanul feledésbe merült, egyfelvonásos opera a budapesti Eiffel Műhelyházban
– 31 éves a Visegrádi Együttműködés, az Európai Unió egyik legszorosabb regionális együttműködése – ezzel foglalkozik a héten a Nagyítás is vasárnap
– Pálfalvi Tamás trombitaművész és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a Zeneakadémián este fél nyolckor
– Pannon Filharmonikusok – Barbara Streisand örök című koncertje a pécsi Kodály Központban este 7-kor
– Cameron Carpenter orgonaművész Bach-koncertje a Szegedi Nemzeti Színházban este fél nyolckor

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – február 15., kedd, 15:32

Szerkesztő: Farkas Szabolcs

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább