Kalendárium: A Győri Balett idei tervei, bemutatói 

A január 28-i adás tartalmából.
 

– Január utolsó hétvégéjén (28-30) kiállítással és zenei programokkal nyitja meg kapuit a közönség előtt a Magyar Zene Háza. A debütáló programkínálat igen széles zenei spektrumot képvisel a klasszikus zenétől a tradicionális és globális zenéken, a jazzen át a popzenéig, az elektronikus zenéig – hazai és nemzetközi téren egyaránt. A programokban szorgalmazzák az együttműködéseket, a kapcsolódási pontok keresését, az újító megoldásokat – kurátori programokkal, vidéki városok bemutatásával, koncertekhez kapcsolódó szabadegyetemekkel, műhelymunkával, mesterkurzusokkal, egyedi, a Zene Házára szabott eseményekkel. JANUÁR 28-ÁN a Szent Efrém Férfikar és a moszkvai Doros Ensemble közös koncerttel nyitja meg a házat. Az esemény egyben az Orientale Lumen 2022-es (immár tizenegyedik) sorozatának nyitóhangversenye is lesz, és a keleti keresztény egyházzene világába kalauzolja a résztvevőket.Január 29-én szombaton délelőtt a Veronaki zenekar várja a kisgyerekes családokat, délután a TanBorEn Trió mutatja be ütőhangszeres műsorát, este pedig a nemrég új lemezzel jelentkező budapesti Deep Glaze zenekar koncertje várja az érdeklődőket.A nyitóhétvégét január 30-án moldvai csángó furulya dallamok zárják, Hodorog András és tanítványai előadásában.

– A Győri Balett idei tervei, bemutatói

– Újranyitott az Ady Emlékmúzeum- Zeke Zsuzsannával, a PIM muzeológusával beszélget Kádár Dóra. Újra megnyílt az Ady Emlékmúzeum: a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja megújított kiállítással, új múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és programsorozatokkal várja az érdeklődőket. A 2022-es év programkínálatát az Egymás otthonai elnevezésű beszélgetéssorozat első előadása nyitja február 4- én, 17 órától. Az otthonra lelt „városi bujdosó” költő köré felfűzött beszélgetéssorozat Mindennemű hagyatékunk alcímet viselő, nyitó alkalma Ady Endre és Boncza Berta írásos és tárgyi hagyatékát járja körül, Zeke Zsuzsa irodalomtörténész, a PIM muzeológusa és Benkő Andrea Stációk és Tárgyak – Ady Endre és az Ady-család tárgyi hagyatéka digitális katalógus szerkesztője segítségével.

– Dürenmatt: A fizikusok az egri Gárdonyi Géza Színházban. Pilisy Csenge. A színdarab központi figurája, Möbius, a zseniális fizikus sem veszi észre, hogy miközben igyekszik elrejteni veszélyes tudását, rászabadítja azt az emberiségre. Mi ez a darab? Moralitás, példázat, abszurdba hajló komédia, a mi tudományba kapaszkodó, istentelen világunk ijesztően mulatságos látlelete. „Groteszkül reális apokaliptikus vízió.” Orvosnak látszó betegek. Tudós hülyék. Kétbalkezes James Bondok. A puskát fordítva tartó mesterlövészek.A valamikor gyönyörű, fiatal Európa mára púpos, meddő, eszelős, bosszúálló öregasszonnyá vénült… Rendező: Kiss József (Jászai-díjas)

– Megújulnak a közmédia vallási tartalmai.

– Hagyományok Háza: a Fókuszban a koreográfusok című előadássorozat január 28-án 19:00-kor kezdődő előadásának első részében Mucsi János koreográfiai munkásságát ismerhetjük meg. A BM Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója sajátos, hazai és nemzetközileg is kitekintő folklór és táncszínházi arculatot alakított, amellyel a magyarországi táncmozgalom kiemelkedő helyét vívta ki. Az előadáson közreműködnek: a Duna Művészegyüttes és a Magyar Állam Népi Együttes. Azt est második felében egy fiatal koreográfus műveibe nyerhetünk betekintést: Tóth Judit az Urban Verbunk egyik művészeti vezetőjeként XXI. századi formában igyekszik hagyományainkat a nézőhöz közelebb hozni. Munkáit a néphagyomány alapos ismerete mellett a színpad adta technikai lehetőségek kihasználása, bátor kísérletezések jellemzik.Az előadáson közreműködnek: az Urban Verbunk Junior gyermek csoportjai, a Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes és az Urban Verbunk Társulat.

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – január 28., péntek, 15:32

Szerkesztő: Nánási Anikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább