Szombat reggel: Térképet készített a Himnuszból két geográfus

A január 22-i adás tartalmából.
 

– Lakiteleken szombaton délelőtt nyílik meg a Hungarikum Kiállítóház

– Térképet készített a Himnuszból két geográfus. A szakemberek az ábrázoláshoz mondatról mondatra áttekintették és kielemezték a művet és összegyűjtötték azokat a „térképezhető” fogalmakat, amelyeket meg lehetett jeleníteni. Az aprólékos munka során a történeti korok eseményeit jól láthatóvá, áttekinthetővé tevő szín- és formavilágot kidolgozva készítették el a térképet ami az álmosdi Kölcsey Ferenc Emlékházban kap helyet. Ugyanakkor a készítők szerint a térkép tananyagul is szolgálhat a diákoknak.

– A magyar kultúra napja a Klebelsberg Kastélyban. A Polgári Művelődésért Alapítvány által működtetett intézmény háromnapos ingyenes programsorozattal várja a nemzeti-keresztény- és polgári kultúra iránt érdeklődőket.

– Zrínyi Miklós első nagy győzelme előtt tisztelegve tudományos konferenciát magyar és horvát hadtörténészek és kutatók részvételével Szigetváron. 480.éve- 1542 őszén, Budavár visszafoglalási kísérleténél- Zrínyi magyar és horvát huszárjaival győzelmet aratott a várból kitörő török sereg felett. A kétnapos konferencián a többszáz éves magyar-horvát katonai együttműködést is felidézik.

– A magyar kultúra napja alkalmából szombaton este mutatja be az M5 csatorna a nemzeti könyvtár által készített , „Látjátok feleim…” című dokumentumfilmet. A nézők megismerhetik az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött latin nyelvű Pray-kódexet és az ebben lévő lévő Halotti beszéd és könyörgést, az első összefüggő magyar nyelvemléket, másrészt végigkísérhetik a Ferenc pápának ajándékozott díszmásolat elkészítésének hosszú folyamatát.

– A legendás magyar szinkron előtt tiszteleg a most készülő dokumentumfilm. Magyar hangja… című, egész estés dokumentumfilm arra keresi a választ, hogy miképp vált a magyar kultúrörökség és kultúrkincs részévé a szinkronizálás és néhány emblematikus magyar szinkron.

– Az idei évben ünnepli 70. évfordulóját az Országos Kéktúra, ennek kapcsán a mozgalmat 1952-ben elindító Lokomotív Tursita Egyesület meghirdette a „70 km 70 óra alatt a Kéktúra mentén” elnevezésű kihívását. A teljes útvonal bármelyik 70 km-es szakaszát kell 70 óra alatt bejárni és a hozzá kapcsolódó igazolófüzetet kitölteni, december 31-ig.

– Az első idei gyalogos zarándoklatát tartja szombaton a Mária Út Egyesület, a Mária Út Sümeg – Tapolca szakaszán. A mindenkori járványügyi szabályokra tekintettel szervezik az idei programokat, ezek közt több nagy rendezvény is várható, különös tekintettel arra, hogy ha szeptemberben ismét Magyarországra látogat a szentatya.

– Juhász Árpád kalandozásai Afrikában: a Kenya hegy megmászása

– Magyar cukrászmester adalékmentes pisztácia fagylaltja nyerte meg az olaszországi fagylalt világbajnokságot.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Szombat reggel – Kossuth Rádió – január 22., szombat,  6:00

Szerkesztő-műsorvezető: Gungl László

Vissza a műsor oldalára>>>

Borítókép: MTI Fotó: Komka Péter

Olvasson tovább