Hajnal-táj: A horgászvizek tulajdonosai ilyenkor sem pihennek

A január 23-i adás tartalmából.
 

– A horgászvizek tulajdonosai ilyenkor sem pihennek, hiszen ha az elszáradt, szélben hajladozó nádszálak a vízben vagy a parton lábon érik meg a kikeletet, hangulatromboló látványt nyújtanak, arról nem is beszélve, hogy lebomlásukkal rontják a víz szervesanyag-összetételét. Kocsordon is tisztában vannak ezzel a horgászok, ezért a hétvégén már vágták a nádat és a sást.
– Vida Imre nádvágó csapatával már hosszú évek óta dolgozik ilyentájt a Kis-Balatonon. Munkájuk sikere nagyban függ a megfelelő időjárástól, ami az elmúlt években egyre rövidebb időszakokra szűkül.
– Csaknem 200 éves boronapincét állítottak helyre Gyenesdiáson. A Zalai-hegyvidék egy rejtett kis szegletéből, Rádiházáról áttelepített épület egy helyi házaspár kerámiaháza mellett kapott helyet. A Pék házaspár célja éppen az értékmentés volt. A göcseji pince már nyitva áll a látogatók előtt.
– Gyöngyös legrégebbi borászata a 120 ével ezelőtt alapított Dubicz Szőlőbirtok, amely 123 hektár saját szőlőültetvénnyel rendelkező, kiemelten fehérborokkal foglalkozó pincészet. A város legrégebbi épületei közé tartozik a Borpalota. Alatta ezer méter hosszú, körbejárható pince húzódik, ahol találunk 100 évvel ezelőtt használt 6000 literes faragott hordókat, és az 1960-as években épített 80 ezer literes betontartályokat is. A napokban előkerült a pincerendszer eredeti tervrajza.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – január 23., vasárnap, 5:00

Szerkesztő – műsorvezető: Bakos Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább