-A 8. sz. főút Veszprém déli elkerülő szakasz munkálatai során újabb 7-8. századi avar kori sírok kerültek elő. A feltárásokból egyértelműen kirajzolódik, hogy az út két oldalán egy nagyobb kiterjedésű, a késő avar kor kezdetére tehető soros temető részletei bukkantak elő. A régészeti munkálatok befejeztével a sírok anyaga a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba kerül, ahol restaurálás és feldolgozás után az Európa Kulturális Fővárosa projekt támogatásával felújított múzeumépületben, 2023-ban pedig egy kiállításon kerülnek bemutatásra.
-Aranybulla Összművészeti produkciót szervez a Székesfehérvári Balett Színház. Az emlékév tiszteletére a társulattal egy összművészeti produkcióval készülnek, melyben az összes székesfehérvári előadóművészi társulattal és a Szent István Király Múzeummal is együttműködnek. A közel egyórás történelmi játékot 2022. április 23-án, szombaton mutatják be, de azt tervezik, hogy az eredeti színházi művet Székesfehérváron, más alkalmakon, valamint más városokban is előadják majd.
-Az ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című darabot április 8-án mutatják be az Erkel Színházban. A musical Zsuffa Tünde azonos című regényéből készül. Az első, sajtónyilvános olvasópróbát január 10-én tartották Budapesten.
-Dante univerzuma. A világhírű költő halálának 700. évfordulóján a Magyar Dantisztikai Társaság vezetésével 50 kortárs magyar képzőművészt kértek fel, hogy az emlékév alkalmából egy-egy alkotással járuljanak hozzá egy ünnepi kiállításhoz. Az így megszületett Dante univerzuma című lenyűgöző tárlatot ezúttal a REÖK-palota első emeletén tekinthetik meg az érdeklődők.
Hír: Január 20-tól érkezik a mozikba Az én Rembrandtom című dokumentumfilm, amely műgyűjtők, műkereskedők és művészettörténészek személyes történetein keresztül tárja fel, hogyan képesek a holland festőóriás munkái a mai napig művészetbarátok millióit rabul ejteni
Hír: A MÁV Szimfonikus Zenekar idei első Müpa-beli hangversenyét az együttes új vezető karmestere, Farkas Róbert vezényli, aki a Zeneakadémia elvégzése után karmesteri tanulmányait Berlinben fejezte be, és azóta is ott él. Több rangos német operaházban dirigál, és itthon is számos felkérésnek tesz eleget. A MÁV Szimfonikus Zenekart 2020 őszén, a koronavírus-járvány következtében alapjaiban megváltozott műsorral, beugrással vezényelte először, nagy sikerrel. Ma este műsoron Liszt: Esz-dúr zongoraverseny és a Magyar fantázia Mendelssohn: IV. szimfónia és Molnár Viktor: Mars Mission című alkotása ami a Müpa 2020. évi zeneműpályázatának díjnyertes alkotása.
Kalendárium – Kossuth – január 20., csütörtök, 15:32
Szerkesztő: Horváth Kati
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.