Hajnal-táj: Sok családnál az ünnep elengedhetetlen része a kocsonya

A december 24-i adás tartalmából.
 

Sok családnál az ünnep elengedhetetlen része a kocsonya. Konyhafőnök tanácsai a nagymama receptje alapján hosszú órákon át készülő ínyenc falatokhoz.

Egy év alatt nagyjából 10-15%-kal drágult a halak ára. A haltermelők nehéz helyzetbe kerültek a rossz időjárás és a megemelkedett költségek miatt. Ugyanakkor a halfogyasztás egyre népszerűbb az országban.
Felkészült a karácsonyi rohamra a hortobágyi halgazdaság: naponta több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba a telelőtavakból. Ezekben a napokban éves termelésük felét, megközelítőleg 750 tonna halat értékesítenek, ennek 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő.
Megkezdődött az év hala közönségszavazás. Idén a Bodorka, a Bagolykeszeg és a Széles durbincs verseng a 2022-es év hala címért. A Magyar Haltani Társaság 2010 óta hirdeti meg a szavazást, hogy így is felhívja a figyelmet egyes halfajok jelentőségére, vagy esetleges veszélyeztetett voltára.
Közeleg az év vége, amikor talán azok is pezsgőt isznak,akik év közben nem szoktak. Egyre kedveltebb ital lett a pezsgő, mondja a tapasztal borász, különösen a száraz pezsgő kelendő. Év vége felé a sokszorosa fogy mint év közben. Az árak nagyon különbözőek, vannak alacsony árfekvésűek,és vannak olyan pezsgők ami átlagember számára már már nem megfizethető. Tokaj-hegyalján szinte minden borászat készít már pezsgőt. Kalocsai László, a Bodrogkeresztúri Dereszla Pincészet vezetője.
Zsigó György növényorvos mondja el azokat az ifjúkori kertészeti és mezőgazdasági élményeit, amelyet vidéken élő nagyszüleivel élt át, és amely elindította Őt, a városi fiatalt, a növények szeretetére, és így lett agrármérnök, majd pedig növényvédelmi szakmérnök, növényorvos. Az előttünk járó nemzedék ünnepi szokásait, gyakorlatát elevenítjük fel, hiszen pénteken este már Szenteste lesz.
Idén jó évet zártak a szántóföldi növénytermesztők. Elsősorban azok, akiket nem sújtott az aszály. Az 1 millió hektáron termelt kukorica hektáronként jó 6 tonna termésátlagot adott, a 600 ezer hektáron termelt napraforgó sem hozott rekord termést, de a hektáronkénti 2,6 tonnás átlaghozam így is tisztes eredménynek számít. A felvásárlási árak pedig régen látott magasságokba kúsztak. Ennek örülnek a növénytermesztők, de egyes állattenyésztési ágazatok viszont nagy bajba kerültek. Hogyan lehet jövőt tervezni? Szigli Zoltánt, az Isztiméri Bakony Kft. ügyvezető igazgatóját Benkő Andrea kérdezte.
Év végi turisztikai látnivalók a Hortobágyon és környékén
Betlehemi jászol kiállítás nyílt a Szent István-bazilikában, amelyet a Magyar Kézművességért Alapítvány immár 28. alkalommal rendezett meg. A zsűri végül 126 pályázó több mint 200 munkáját választotta ki, amelyek a kiállításon megtekinthetők. Köztük látható az egri Kiss István fafaragó mester munkája, amelyet két évvel ezelőtt a Vatikán legszebb jászlai között állítottak ki. A teknőbe faragott betlehemben Mária, József és a pásztorok hagyományos magyar népviseletbe vannak öltöztetve. A művész eddig két betlehemet készített. Az elsőt 2011-ben a római Pantheonban állították ki. A mesterrel Pilisy Csenge beszélgetett.
Az alig több, mint 400 lelkes Szabolcs község a magyarság egyik legrégebbi települése, a Tisza mellett. Szabolcs környékén a régészeti kutatások során előkerült leletekből,- többek között az aranyveretes szablyákból, az aranyozott ezüstlemezzel borított tarsolyokból- a kutatók arra következtetnek, hogy a 10. század első felében itt volt a magyar nagyfejedelmek székhelye. Földvára István király idejében épülhetett. Szent László a község templomában tartotta a szabolcsi zsinatot, amelyre László első törvénykönyve épült. Szabolcs községnek élő gyülekezete van, így december 24-én is tartanak Istentiszteletet a történelmi levegőjű templomban.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth – december 24., péntek, 5:00

Szerkesztő:Juhász Zsolt

Műsorvezető: Balog Tamás

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább